hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Nem becsülik le ellenfelüket a Tigrisek
2019. április 6.
A nullapontos, sereghajtó vecsésiek már a 22. mérkőzésükre készülnek, miközben a mieinknek a vasárnap 18 órakor kezdődő találkozó még csak a 20. lesz. A mérkőzésen Bujdosó és Horváth V. fújják majd a sípot.


Az esély, a papírforma, a két csapat táblázaton elfoglalt helye közötti különbség mind-mind a Tatabánya győzelmét ígéri. Sibalin Jaksi, Matke jobbkeze még is óvatosságra intett.

– Ha nem koncentrálunk száz százalékosan, akkor könnyen lesüllyedhetünk a kiesőjelöltek színvonalára – mondta. – Sajnos, ezt már egy-két mérkőzésen bizonyítottuk is. Éppen ezért végig figyelmesen és fegyelmezetten kell kézilabdáznunk.

Jaksi azt is megjegyezte, nem igazán érti annak az okát, hogy a Vecsés eddig még nem szerzett pontot. Mivel véleménye szerint, nem gyengébb csapat azoknál, akik a kiesés ellen küzdenek.

– Nem eshetünk abba a csapdába, hogy csak a szerelésünket küldjük ki a pályára, mert az biztosan kevés lett – emelte ki a szakember. – Ennek megfelelően a "laza" kezdés is kizárt. Ha végig koncentrálunk, akkor viszont nem lehetnek gondjaink, és megnyerjük a mérkőzést.
Csapatunkból Vrankovics visszautazott hazájába, hogy a térdét kezeltesse. Bartucz Laci, Vranjes és Győri Matyi azonban még továbbra is maródi.





TABELLA
1. Telekom Veszprém38
2. OTP Bank - PICK Szeged32
3. MOL Tatabánya KC27
4. FTC-Green Collect23
5. CYEB-Budakalász21
6. Csurgói KK20
7. Dabas KC 17
8. Balatonfüredi KSE 16
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 16
10. Carbonex-Komló14
11. HSA NEKA12
12. QHB Eger12
13. PLER-Budapest 10
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. március »
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30