Azt nem lehet mondani, hogy rossz passzban lennénk, hiszen legyőztük a bajnokságban, idegenben, két nagy riválisunkat is, a Balatonfüredet és a Ferencvárost. Eközben, könnyed ujjgyakorlat gyanánt, tíz góllal elpáholtuk az otthonában a macedón Rabotnik gárdáját is.
Erre a Bundesliga tizedik hannoverieknek is volt válaszuk. Hazájuk pontvadászatában, egy góllal legyűrték az ötödik helyen tanyázó, nagyon erős Füchse Berlin együttesét.
De egyelőre több kedvezőtlen előjel is van nálunk. A beálló Vranjes térdsérülése miatt nem állhat a Tatabánya rendelkezésére. Sőt, Vrankovics Jakov és Demis Grigoras sem teljesen egészséges. Eközben a németeknél egyre-másra épülnek fel a maródiak. Persze fogódzókat azért lehet keresni az esélyeinkhez. Ilyen az is például, hogy Carlos Ortega, a hannoveriek trénere két éve még a dán Koldingot irányította, és a dánokat a csoportban kétszer is legyőzte a Matics-csapat...
– Nem mondok újdonságot azzal, hogy nem lesz könnyű a hétvégi találkozó – jegyezte meg Sibalin Jakab edző. – Mivel kevesen vagyunk egy olyan mérkőzés előtt, amely a korábbi csoporteredményektől függetlenül, a legnehezebbnek ígérkezik. Az eddigi szereplésünk azonban azt bizonyítja, hogy van tartásunk. Bármilyen helyzetbe is kerülünk, nem adjuk fel. Úgy gondolom, le a kalappal a srácok előtt. Küzdenek, hajtanak egymásért és a csapatért is. Van bennük kurázsi. Erre szükség is lesz a vasárnapi győri összecsapáson. Ígérhetem, most is mindent megteszünk a siker érdekében, ám az majd csak a pályán derül ki, hogy ez mire lesz elegendő. Nagyon bízunk a szurkolóinkban, akik reméljük, a szokatlan időpont ellenére sokan kelnek útra, hogy a helyszínen buzdítsanak bennünket.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |