hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Nagyszerűen játszottunk!
2019. február 3.
A kapitányok rangadójának kikiáltott Balaton-parti partit a Matics-csapat nyerte. A mieink egy ragyogó első félidei hajrát követően 4 góllal (30-26) legyőzték az ősi rivális Füredet.

Eleinte a házigazdák akarat érvényesült a pályán, de ez az állapot legfeljebb 10-12 percig tartott. Ezután Vranjesék átvették az irányítást. A mieink gyors gólokkal „bomlasztották” a hazaiak védelmét. Így az első harminc hajrájában már hat góllal is vezettünk.

A második félidő rémálomszerűen indult. Kilenc perc alatt egy gólra csökkentette hátrányát a Füred. Csapatunk ekkor sokat hibázott védekezésben és támadásban is. A házigazdák az egyenlítésért is támadhattak, 18-19-nél. Ám a kapuban Bartucz Laci megállította őket, miként az első játékrészben Székely Marci is sokszor megtette ezt... A hajrában egy sorsdöntő hibát is elkövettek a hazaiak. Elcserélték magukat, miközben gólt is lőttek. A balatonfüredi találatot érvénytelenítették, és ki is állítottak egy hazai kézilabdást. Így végül, ha kissé lassan is, de lepergett a játékidő, amelynek a végén mintegy 200-250 tatabányai drukker örülhetett együtt a győztesekkel, kedvenceikkel.



 


Matke mondta
– A meccs előtt megjegyeztem, hogy a fürediek az esélyesek. Nagyon féltem is ettől a rangadótól, de nem akartam plusz terhet rakni a játékosaimra és ez bejött. Nagyszerűen kézilabdáztunk ezen a találkozón, és rendkívül értékes győzelmet arattunk.

60 perc számokban
Balatonfüred – Grundfos Tatabánya KC 26-30 (11-17)
Balatonfüred, 1000 néző, vezette: Bíró Á, Kiss O.
Tatabánya: Székely M. – Vrankovics, Grigoras 3, Bozovics 3, Vranjes 7, Juhász Á. 2, Vujovics 8 (3). Csere: Bartucz (kapus), Pásztor Á. 2, Sipos A., Nagy B.1, Borzas 4, Ilyés. Edző: Matics Vladan.
A mérkőzés alakulása, 6. p.: 4-2, 11. p.: 5-7, 18. p.: 10-10, 24. p.: 10-14, 33. p. 13-17, 40. p.: 18-19, 45. p.: 20-23, 50. p.: 21-25, 54. p.: 24-26.
Kiállítások: 12, illetve 14 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/3.






TABELLA
1. ONE Veszprém HC50
2. OTP Bank - PICK Szeged44
3. FTC-Green Collect39
4. MOL Tatabánya KC34
5. Balatonfüredi KSE31
6. ETO University Handball Team28
7. Csurgói KK 25
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös22
9. Carbonex-Komló19
10. PLER-Budapest 17
11. NEKA16
12. CYEB-Budakalász 15
13. Dabas KC 13
14. QHB Eger11




Támogatók







 undefined  undefined        undefinedundefined           






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat