– Amikor visszaigazolt a Tatabányához, azt mondta, nyerni jött ide. Miként látja, ez mennyire valósult, valósul meg?

– Még nagyon a szezon elején járunk, de talán egy meccs, az Eger elleni döntetlen kivételével nem panaszkodhatunk. Úgy gondolom, ezt a csorbát is sikerült a Veszprém legyőzésével kiköszörülni. Ugyan minden találkozón nyerni szeretnénk, de azért a szegedi vereséget, úgymond előre bekalkuláltuk...

– Hogyan sikerült a beilleszkedés?

– Bevallom, minden várakozásomat felülmúlta, ahogy a többiek (be)fogadta. Minden zökkenőmentes volt. Érthetően nagyon jól érzem itt magam. Ez egy igazi közösség. Tovább erősödött bennem az az érzése, hogy Tatabányán révbe értem. Tökéletesen megtaláltam itt a számításomat, és nagyon elégedett vagyok az „életemmel”. Persze, ha egy Bajnokok Ligája együttes igyekezne elcsábítani, az más dolog. Mert szerintem minden játékos álma, vágya, hogy egyszer abban a közegben is kipróbálja magát, megmutassa kvalitásait...

– A közönség szimpátiájával mi a helyzet? Ugyan is egyre gyakrabban hangzik fel egy-egy bravúrját követően a lelátóról, hogy Bartucz Laci, Bartucz Laci...

– Jó érzés, hogy a drukkerek is elfogadtak. Nem vártam, hogy ez is olyan gyorsan „meglesz”. Kicsit féltem is, különösen, hogy az edzőmeccseken még nem igazán ment a védés. De aztán, az FTC elleni találkozón, úgy érzem átszakadt egy gát. Egyébként én ilyen vagyok, kicsit talán emocionálisabb, mint az átlag, én így kézilabdázok. Éppen ezért nagyon jó érzés, hogy a nézőkkel szinte egymást motiváljuk.

– Milyennek ítéled meg az eddig teljesítményedet?

– Jó úton járok, de még mindig nem értem el azt a szinte, amire gondolok. De arra törekszem, hogy mihamarabb visszanyerjem a régi formámat, hogy még inkább a csapat hasznára lehessek.

– Mi a helyzet a válogatottsággal?

– Még nem tartom magamat „válogatottkésznek”. Négy hónapja jöttem vissza a viszonylag súlyos sérülésemből. Szerintem, egyelőre nincs, nem is lehet ott a helyem. Arról nem is szólva, milyen ragyogó két kapusa van jelenleg is a nemzeti csapatnak. Közülük az egyik pedig még klubtársam is. Számomra most elsődleges a klubcsapatom. Aztán, ha ott már hozamosabb ideig jól teljesítek, akkor lehet esélyem, hogy ismét meghívást kapja a válogatott keretbe.

– Ahol két kiváló hálóőr „dolgozik” mindig előjön a közhelyszerű kérdés, milyen a viszonyuk egymással?

– Székely Marcival nagyon jó a kapcsolatom. A köztünk lévő rivalizálás abszolút egészséges, mert mindig mindent a csapat érdekei alá helyezünk. Marci folyamatosan támogat, és ha tudok, én is szívből segítek neki. A mai kézilabdában egyébként sincs olyan, hogy egyetlen kapus, egy egész szezont egyedül, méghozzá hibátlanul, végig védjen. Úgy gondolom, csak Marcival együtt, karöltve tudunk legjobban a tatabányai csapat hasznára lenni. Persze a korunkból és a kézilabdás múltunkból következik, hogy pályafutásunk is összeköt.

– Mit vár az őszi szezon még hátralévő mérkőzéseitől?

– Senkit nem lebecsülve, de minden meccsen, szeretnénk, szeretnék győzni. Hiszen tudják, „nyerni jöttem vissza” Tatabányára. Egy igazi sportember másban nem is gondolkodhat. Remélem, ezek a vágyaim az EHF-kupában is teljesülnek... Petrik József