Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Földönkívüli teljesítmény kellene?
2018. október 3. 8:37
Szerdán 18 óra 30-tól a Tisza partján lépnek pályára a mieink. A Bajnokok Ligájában és a honi pontvadászatban egyaránt veretlen „szalámigyári” csapat klasszisokkal teletűzdelt együttes. A találkozón Hargitai és Markó fújják majd a sípot.

 

Ám a mi együttesünk is veretlen, ám Matke szerint a szerdán pályára lépő két együttes rangadóján mégis minden a házigazdák mellett szól. Az tény, hogy a tavalyi bajnok MOL-Pick Szeged jelenleg is a legerősebb magyar gárdának tűnik. Jó formáját, játékosai kvalitását pedig a nemzetközi kupában is kamatoztatja.

– Nincsenek illúzióink – emelte ki Matics mester. – A Szeged, ha lehet még tovább erősödött, míg mi nem. Sőt, Győri Mátyás korai, bajnoki rajt előtti kiválásával inkább még gyengültünk is. Az egyetlen dolog, ami mellettünk szólhat, hogy semmilyen teher nincs a játékosaimon. Játszunk egy jót, amire azonban a lehetőségeinkhez képest alaposan felkészültünk, bár ezen a téren is voltak nehézségeink. Bozovics nem tudott velünk gyakorolni, mert belázasodott. Vrankovics pedig már az előző fordulóban sem lépett pályára, mivel a lába ujját fájlalta. Most az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy amennyire csak erőnkből futja, nehezítsük meg vendéglátóink feladatát. Úgy gondolom, most nekünk Szegeden nyerni, az a „földönkívüli” tett lenne.




Címkék

Kommentek


TABELLA
1. MOL-Pick Szeged14
2. Grundfos Tatabánya KC9
3. Telekom Veszprém8
4. Csurgói KK 8
5. HE-DO B.Braun Gyöngyös 7
6. Balatonfüredi KSE6
7. Sport36 Komló6
8. Dabas KC VSE5
9. Ceglédi KKSE 4
10. CYEB Budakalász 3
11. Mezőkövesdi KC3
12. FTC KN KFT2
13. DVTK-EGER 1
14. Vecsés SE 0


« 2018. október »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


Gyárlátogatás

A Kék Tigrisek ellátogattak a Grundfos üzemébe. Nézd meg az eseményről készült videós beszámolónkat!




Támogatók


Névadó főtámogatónk a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.







© 2018 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30