Matke a nehézségek ellenére – Vladimir Vranjes és Győri Mátyás még mindig sérüléssel bajlódik – a két pont megszerzését tervezi idegenben is. Csapatunk jól, győzelemmel rajtolt, méghozzá mindjárt egy rangadóval, így kellő önbizalommal felvértezve várhatjuk hétvégi összecsapást.
– Jól kezdtük a szezont – emelte ki Matics mester. – Felkészülten vártuk ellenfelünket, és az elképzeléseimnek megfelelően oldották meg a srácok a feladatot. Az igaz, hogy az egriek az első játéknapon simán kikaptak a Ferencvárostól, ám ellenünk már egy „másik”, megerősödött csapattal lépnek pályára.
A szakvezető azt is megjegyezte, hogy a szombati házigazda által frissen igazolt három kézilabdással egyértelműen stabilabb, masszívabb lett a DVTK-Eger.
– Kissé fekete lónak számító együtteshez utazunk – hangsúlyozta a mester. – A dolgunkat nehezíti, hogy a komplett egri gárdáról még videofelvételt sem tudtunk szerezni. Ennek ellenére mindent elkövetünk, hogy a második fordulóban is győztesen hagyjuk el a küzdőteret.



Várhatóan sok Tatabánya-drukker el is kíséri kedvenceit a szombati mérkőzésre, hogy a helyszínen szurkoljon a Matics-csapatnak.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |