Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
A második félidő döntött
2018. március 17. 20:59
A 21. fordulóban meglehetősen kellemetlen ellenfélnek bizonyult a Csurgó, ám szünet után a mieink megemberelték magukat, és végül sima (27-20), hétgólos győzelmet arattak

 

Már a találkozó előtt zúgott a vastaps, amikor a 80 éves Bölcs Ferencnét, mindenki Marika nénijét köszöntötték, aki 60 évig szolgálta a tatabányai sportot, és évtizedekig szertárosa volt a kézilabdacsapatnak...

A találkozó az első félidőben végig nyílt volt, mert a Matics-csapat nem tudott jelentős előnyt kiharcolni a szívós somogyországiak ellen. A folytatásban aztán magára találtak a mieink, és az egyre többet hibázó vendégekkel szemben végül magabiztos, megérdemelt győzelmet arattak. A csapatból elsősorban Vranjes, Juhász Ádi, Harsányi Geri és Vujovics nyújtott átlagon felüli teljesítményt.

Így látták az edzők
Matics Vladan: - A második félidőben mutatott játékunkkal már elégedett vagyok. Ekkor feljavult a védekezésünk és kapusunk produkciója is. Egy tudatosan építkező és taktikusan játszó Csurgót sikerült legyőznünk.
Bencze József: - Nagyon jól védekeztünk és támadtunk az első félidőben. De a második játékrészben már túl sok egyéni hibát vétettünk, ami megengedhetetlen egy ilyen jó Tatabánya ellen.
 



Ez történt
Grundfos Tatabánya KC – Csurgó 27-20 (12-12)
Földi Imre Sportcsarnok, 900 néző, vezette: Hargitai, Markó.
TATABÁNYA: Iancu – Juhász Á. 4, Vranjes 5, Dénes, Sipos A., Vrankovics 2, Pásztor Á. Csere: Székely M. (kapus), Bozovics 4, Ilyés, Vujovics 5, Rosta M., Harsányi 2, Grigoras 3, Szöllősi B. 2. Edző: Matics Vladan
CSURGÓ: Balogh T. – Kovacsevics 4, Hadzimerovics 1, Szeitl, Hanusz 3, Tóth A., Vasics 6(2). Csere: Balogh Á. (kapus), Cente 1, Vasvári, Ferreira 3, Pavlovics, Varjú 1, Jerebie, Gazda, Josics 1. Edző: Bencze József
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4-5. 17. p.: 8-7. 21. p.: 10-7. 27. p.: 11-11. 34. p.: 13-14. 38. p.: 17-15. 47. p.: 22-18. 53. p.: 25-20
Kiállítások: 12, illetve 6 perc
Hétméteresek: 0, illetve 4/4



Címkék

Kommentek


TABELLA
1. Telekom Veszprém0
2. MOL-Pick Szeged0
3. Grundfos Tatabánya KC0
4. Balatonfüredi KSE0
5. CYEB Budakalász0
6. Csurgói KK0
7. Sport36 Komló0
8. Dabas KC VSE0
9. EGER SBS Eszterházy0
10. Ceglédi KKSE0
11. B.Braun Gyöngyös0
12. FTC KN KFT0
13. Vecsés SE0
14. Mezőkövesdi KC0


« 2018. szeptember »
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


Gyárlátogatás

A Kék Tigrisek ellátogattak a Grundfos üzemébe. Nézd meg az eseményről készült videós beszámolónkat!




Támogatók


Névadó főtámogatónk a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.







© 2018 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30