
A bajnoki tabella tizenegyedik helyén álló ferencvárosiaknak minden pontra égető szükségük van a bennmaradásért folytatott versenyfutásban. Nem véletlen, hogy – információink szerint – sok fradi-drukker kíséri majd el kedvenceit a mieinkhez.
Számunkra a legtöbb veszélyt az rejti magában ezen a meccsen, hogy a fővárosiak teher nélkül, az esélytelen nyugalmával léphetnek pályára. Mi az utóbbi időben nem vagyunk kirobbanó formában, szemben a zöld-fehérekkel, akik éppen az utóbbi hetekben szerezték pontjaik többségét. Jó példa erre a Dabason aratott győzelmük, ahol Harsányi Geriéknek „csak” egy ikszre futotta.
Az esélyekről Marosi Lászlót, a tatabányai klub elnökét kérdeztük.
– Győzelmet várunk a csapattól – emelte ki a sportvezető. – Mi, különösen hazai pályán nem hibázhatunk, ha a bajnokságban a harmadik helyet meg akarjuk szerezni. – A héten Sipos Adrián betegeskedett, de már rendben van. Nem akarom elkiabálni, a többiek egészségesek, de így sem lesz könnyű dolgunk, mert az újonc FTC egyre inkább összeáll.Nekünk végig fegyelmezetten és koncentráltan kell játszanunk, és akkor nem lehetnek gondjaink.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |