Az enyhe kifejezés, hogy nehéz ellenfelet kaptunk. A Chambréy ugyan nem kezdte túl fényesen a szezont hazája pontvadászatában, de egy ideje már szárnyal. Elég, ha azt megemlítjük, hogy a Bajnokok Ligájában Szegedet verő Nantes-ot idegenben győzte le...
Marosi László, a klub elnöke még a sorsolást követően kiemelte, hogy a legkevésbé óhajtott ellenfelet fogta ki a Grundfos KC, de megpróbálnak a legjobb tudásuk szerint felkészülni ellenük, annak dacára, hogy a Chambéry tűnik esélyesebbnek. Arra azonban a franciák nem számíthatnak, hogy saját szurkolótábora előtt egy pillanatra is feladja a Tatabánya.
– Nagyon kemény feladat elé nézünk – hangsúlyozta Matics mester. – Ellenfelünk a „piacon” jóval magasabban jegyzett. Kifejezett jó francia és külföldi játékosok alkotják a gárdát. Ám ennek ellenére sem mondom, hogy lehetetlen legyőzni őket. Különösebben nagy teher nincs a vállunkon, éppen ezért szeretnénk meglepni őket. De úgy tűnik, nekünk az egész őszünk ilyen nehéz, viszont bízom a csapatom pozitív mentalitásába. Ígérem, úgy megyünk ki a pályára, arra törekszünk, hogy a meccs végén közönségünk elégedett legyen.
*********************************************************
Az 1983-ban alapított Chambéry egyszeres bajnok és egyszer nyerte meg hazájában a kupát is. Otthoni mérkőzéseit a 4423 férőhelyes Le Phare Arenában (Világítótorony) játssza. Vezetőedzője a horvát Ivica Obrvan, a játékoskeretében pedig a francia kézilabdázók mellett idegenlégiós sora, horvát, montenegrói, tunéziai, található. A számunkra a spanyol Mindegia neve csenghet ismerősen, aki korábban a Szegedben is megfordult. A gárda tavaly is az EHF-kupában szerepelt, akkor a második fordulóban, a német Füchse Berlin – kettős győzelemmel – megálljt parancsolt nekik.
1. MOL Tatabánya KC | 10 |
2. OTP Bank - PICK Szeged | 9 |
3. ONE Veszprém HC | 6 |
4. ETO University Handball Team | 6 |
5. FTC-Green Collect | 6 |
6. Carbonex-Komló | 4 |
7. CYEB-Budakalász | 4 |
8. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 4 |
9. Balatonfüredi KSE | 3 |
10. Szigetszentmiklósi KSK | 3 |
11. Budai Farkasok-RÉV | 2 |
12. PLER-Budapest | 2 |
13. Csurgói KK | 2 |
14. NEKA | 1 |