hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
A Grundfos KC a Grundfosban járt
2017. május 25.
A Magyar Kupában, az NB I-es férfibajnokságban egyaránt bronzérmes, az EHF-kupában pedig negyeddöntőig jutó tatabányai kézilabdázók névadó szponzoruknál, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. központjába látogattak tegnap.

Az élvonalbeli együttest Török László, a társaság ügyvezető igazgatója invitálta egy gyárlátogatásra. Ezt megelőzően azonban gratulált az együttes 2016–2017-es szezonban nyújtott remek teljesítményéhez.

– Nagyon büszkék vagyunk a Grundfos Tatabánya KC csapatára, amely ilyen szép eredményeket ért el az idén – mondta az igazgató. – A társaság dolgozói is örülnek a sikereknek, hiszen sokan járnak a gárda meccseitekre, és szurkolnak nektek. Az EHF-kupában nyújtott produkciótokat pedig még dániai „főnökeink” is elismerték, hiszen éppen ti ütött el a Koldingot továbbjutástól.
Ezután Török László arról is szólt, hogy „jól megvan egymással” a Grundfos, a tatabányai együttes és e sportág. A vállalat-csoport kultúrájának ugyanis szerves része a kézilabda is. Emellett elkötelezett támogatója a Tatabányának, amellyel majd' egy évtizede gyümölcsöző a kapcsolata.

Az üdvözlő szavaikat követően két filmet is levetítettek a srácoknak, amelyben bemutatta a Grundfos tevékenységét, filozófiáját, gyártmányait, illetve a cég történetét a kezdetektől, napjainkig. Ez első filmhez a csapat vendéglátói jó szívvel ajánlották a speciális szemüvegeket, mivel az 3D-ben készült.
A mozizás után – két csoportban – az egész gyárkomplexumot megtekinthették a kézilabdás-vendégek. A szálfa termetű legények érdeklődéssel hallgatták a szakmai tájékoztatót mind a szivattyú, mind a villanymotor gyárban. Séta közben persze időről-időre megállították őket a cég alkalmazottai egy-egy közös szelfire...




TABELLA
1. Telekom Veszprém38
2. OTP Bank - PICK Szeged32
3. MOL Tatabánya KC27
4. FTC-Green Collect23
5. CYEB-Budakalász21
6. Csurgói KK20
7. Dabas KC 17
8. Balatonfüredi KSE 16
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 16
10. Carbonex-Komló14
11. HSA NEKA12
12. QHB Eger12
13. PLER-Budapest 10
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. március »
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30