– Nagyon felemás érzés nézni a társaim, ahogy játszanak – mondta Geri. – Egyrészt óriási öröm a többiekkel együtt örülni a sikereknek. Másrészt pedig szomorú, hogy az ember nem tud ott lenni a pályán és segíteni neki. Ez utóbbi talán a legrosszabb érzés, amit egy sportoló átérhet. De azért az öröm is nagy, hiszen remek szezon van mögöttünk. Kivéve, hogy megsérültem.

– Azért az nem vitatható el tőled, hogy amíg nem sérültél meg, addig alaposan kivetted a részed a csapatmunkából...

– Magam is úgy gondolom, hogy amíg egészséges voltam, igyekeztem hasznos tagja lenni a Tatabányának. Az is nagyon jó érzés, hogy amit egy éve elterveztünk, azt meg is valósítottuk. Sőt, talán még túl is teljesítettük.

– Hogyan emlékszel vissza a sérülésedre?

– A Magdeburg elleni áprilisi EHF-kupa meccsen egy korábbi húzódásomra sérültem rá. Körülbelül egy 5 centis részleges combizom-szakadást szenvedtem, amelynek a teljes gyógyulása – mélységétől függően – hat-tíz hetet vesz igénybe.

– Így már a hátralévő három fordulóban sem léphetsz pályára?

– Sajnos nem, különösen, hogy ez a három mérkőzés egy hét alatt lefut. Viszont abban biztos vagyok, hogy a nyári alapozás kezdetére már makk egészséges leszek.