
A bajnokságban őrzi harmadik helyezését a Matics-csapat. Az EHF-kupában minden várakozást felülmúlóan szerepel a kék-fehér gárda. Most pedig a harmadik fronton is helyt kell állnia.
– Jelenleg mindhárom sorozatban jól állunk, de ahogy haladunk előre, egyre nehezebb feladatok következnek – emelte ki Marosi László, a klub elnöke. – A teher is egyre nagyobb a játékosokon, hiszen három naponta valamilyen tétmérkőzésen kell bizonyítaniuk. Most éppen a Magyar Kupában.
A Fradi már-már NB I-esnek tekinthető, hiszen ellenfelünk tele van egykori, rutinos élvonalbeli kézilabdázókkal. Nagyon nehéz meccsre készülhetünk.
– Nem véletlenül verték ki az előző körben az első osztályú Vác együttesét – jegyezte meg Kontra Zsolt, technikai vezetőnk. – Azaz végig koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk. Nagyon bízunk benne, hogy lelkes szurkolóink a Népligetbe is elkísérik a csapatot, ahol díjtalan lesz a belépés.
Kedvező hír, hogy a válogatott szélső, Harsányi Geri felépült, és játékra jelentkezett. A Dániában hüvelykujj sérülést szenvedett Milos Bozovics pedig egy „egyszerű” ficammal megúszta. Így akár mindketten pályára léphetnek a zöld-fehérek ellen.
Kupamúlt
A Tatabánya fennállása óta kétszer hódította el a Magyar Kupát, illetve annak jogelődjét, a MNK-t. Első vidéki csapatként először 1969-ben, amikor a Budapesti Spartacust fektette két vállra. Majd 1978-ban a kék-fehérek megismételték ezt a bravúrt, az Elektromos legyőzésével. Sőt, ebben az évben a Kupagyőztesek Európa Kupájában is a legjobb négy közé jutottak. A klub újkori történetében pedig eddig háromszor szereztek bronzérmet a kupasorozatban.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |