hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
A SZÍV DIADALA
2017. március 6.
Fantasztikus győzelmet arattak a mieink az EHF-kupa C csoportjának 3. fordulójában. 13-12-es félidő után, 28-26-ra legyőzték a tavalyi BL-résztvevő dán Kolding gárdáját.

A Kolding mestere, Carlos Ortega a meccset követően azt emelte ki, hogy volt néhány olyan szituáció, amikor csapata átvehette volna a vezetést. Ezzel szemben a tatabánya szurkolók úgy látták, hogy Vujovics akár egymaga is megnyerhette volna ezt találkozót. Villámgyors szélsőnk ugyanis élenjárt a helyzetek elpuskázásában, és még így is, öt gólig jutott.

Idegesen kezdtünk. Elpuskázott helyzetek, támadásban eladott labdák jellemezték első félidei játékunkát. Ennek ellenére előnnyel zártuk az első harminc percet, amiért leginkább Székely Marcinak lehettek hálásak a csapattagok és a drukkerek egyaránt.

A folytatásban alig változott a játék képe. A továbbra is pontatlanul játszottunk elől, amit viszont remek védekezéssel kompenzáltunk. Aztán, amikor Ilyés Feciék hosszú, szívós munkával végre összekapartak egy 2-3 gólos előnyt, szinte percek alatt „könnyű kézzel” el is adtuk. A hajrában aztán Grigoras és Ilyés mellé Bozovics is felnőtt, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy szórta a gólokat a dánok klasszis kapusának hálójába. A vége pedig egy igazi bravúrgyőzelem lett.

Jegyzőkönyv
EHF-kupa, 3. forduló
Grundfos Tatabánya KC – KIF Kolding (dán) 28-26 (13-12)
Győr, Audi Aréna, 1800 néző, vezette: Kouz, Zsoba (ukránok)
Tatabánya: Székely M. – Grigoras 8, Sipos A. 1, Ilyés 5, Vranjes, Vujovics 5(1). Csere: Tóth M.. (kapus), Szöllősi B. 1, Juhász Á. 1, Dénes, Bozovics 6, Szöllősi Sz. 1, Pásztor Á. Edző: Matics Vladan.
Kolding: Hvidt – Rocha, Igropulo 8(4), Viudes, Mindegia 6, Stenmalm 2,Peschardt 4. Csere: Cleverly (kapus), Augustinussen, Kristiansen 1, Spellerberg 2, Björnshauge 2, Robledo 1, Jorgensen. Edző: Carlos Ortega.
Az eredmény alakulása, 6. p.: 1-1, 10. p.: 4-3, 16. p.: 7-5, 27. p.: 11-10, 32. p.: 15-12, 37. p.: 16-16, 49. p.: 21-19, 55. p.: 25-21.
Kiállítások: 10, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 4/1, illetve 4/4.




TABELLA
1. Telekom Veszprém44
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC28
4. FTC-Green Collect27
5. Csurgói KK22
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 22
7. Dabas KC 21
8. CYEB-Budakalász21
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. PLER-Budapest 12
13. QHB Eger12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. április »
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30