Pénteken este 6 órától a Mezőkövesdi KC fogadja Matic Vladan együttese. A találkozót Bíró Ádám és Kiss Olivér vezetik.
– Bízom a jó folytatásban – kezdte az esélylatolgatást Matke. – A Veszprémtől és a Szegedtől elszenvedett vereségek óta ugyanis négyszer egymás után győztünk. Pénteken pedig szeretnénk begyűjteni ötödször is a két pontot.
Kapusunknak, Székely Marcinak továbbra is fájdalmai vannak. Ezért mérkőzésről-mérkőzésre kérdéses, hogy vállalja-e szereplést. Rajta kívül a sérült Grigoras-ra sem számíthat Matic mester. A román idegenlégiós felépülése hosszabb időt vesz igénybe. A többiek azonban egészségesek, és teljes erőbedobással a „matyóverésre” koncentrálnak. Ha a bajnoki táblázatra nézünk kötelező győzelemről is beszélhetnénk, hiszen amíg a mieink az élbolyban tanyáznak, a Molnár Ferenc irányította Mezőkövesd pedig a pontvadászat végén kullog. De minden sportoló tudja, hogy gyakran „kötelezők” jelentik a legnehezebb feladatot.
– Érdekes együttes a mezőkövesdi, amely rendkívül hullámzó produkcióra képes – emelte ki a Tatabánya szakvezetője. – Amilyen csúnyán ki tud kapni, ugyanúgy tud nyerni is. Mint legutóbb Balmazújvárosban, a kupameccsen. Éppen ezért veszélyes ez a társaság. Mi a stabil védekezésünkre támaszkodhatunk. Erre építve érvényesíthetjük a két csapat közötti tudásbeli különbséget.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |