– Induláskor nehezebbnek tűnt az éremszerzés. A külső szemlélő viszont úgy érzékelte, hogy könnyebb dolga volt a Bányásznak? Melyik az igaz?

– Az idén erősebb volt a keretünk. Persze ezt a Csurgó, és különösen a Balatonfüred is elmondhatta magáról. Gondoljunk csak bele, a fürediek Fazekas Nándor kapussal egy igazi vezért, egy klasszis játékost igazoltak. Emellett hatalmas, jól megtermett és folyamatosan fejlődő fiatalokból állt össze a csapatuk. Mi pedig a szezon elején szenvedtünk. Kicsit szerencsénk is volt a sorsolással, hogy nem botlottunk bele mindjárt valamelyik „erősebb” csapatba...

– Mi volt a kezdeti „kínlódás” oka?

– A változások és a személycserék. Kapusunk, Paul eligazolt. Sérülten érkezett hozzánk Krszmancsics és Crnoglavac. Ezért (is) döcögött a szekér induláskor, de így is hoztuk, amit kellett. Ebbe belefért a mezőkövesdi döntetlen is. A balmazújvárosi vereség már más tészta. Minden szezonban akad egy-két mérkőzés, amikor semmi nem jön össze. Az újvárosi meccsünk pont ilyen volt.

– Mikor lábaltak ki a képzeletbeli kátyúból?

– A Magyar Kupa-meccsen, Csurgón alaposan elporoltak minket, majd néhány nappal később bajnokin legyőztük őket ugyanazon a pályán. Ezután egy hihetetlenül klassz sorozatot produkáltunk. Gyakorlatilag a bajnokságnak ebben a periódusában biztosítottuk be az alapszakaszbeli második helyezésünket.

– Mennyire volt fontos a második hely megszerzése?

– Nagyon. Növelte az önbizalmunkat, és némi nyugalmat is kölcsönzött a társaságnak. De lazítani nem lehetett, mert készültünk a rájátszásra, viszont ekkor már mindenki tudta, hogy jó úton járunk. Aztán újra legyőztük idegenben a Csurgót, és meneteltünk tovább... Mivel a két „nagy” kivételével minden riválisunkat otthon és idegenben is legyőztük, nem kérdéses, hogy megérdemelten állhattunk a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

– Hogyan értékeli a két „nagy” elleni teljesítményüket?

– Azt mondanám, a Veszprém ellen nem produkáltunk rosszul. Ez érvényes a Tisza-parti találkozóra is. Viszont hazai környezetben már gyengélkedtünk a Szegeddel szemben. Előtte, a füredi bravúr nagyon sokat kivet a játékosaimból, és ekkor már a sérülések is behatárolták a taktikai lehetőségeinket. Mi tagadás, nem „érkezett” jókor hozzánk a Szeged.

– Egy gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a szegedi összecsapásra. Azt talán nem is annyira a hazaiak nyerték meg, mint inkább a Grundfos KC veszített el, nem?

– A Szeged sok technikai hibával játszott ellenünk. Mi pedig azt az alaptaktikát választottuk, hogy minden támadásunkat ziccerig megpróbáltuk kijátszani. Ám egy idő után a legnagyobb helyzeteket is elpuskáztuk, és a gyenge kapusteljesítmény is hátráltatta, hogy még eredményesebbek legyünk. És még így is jól játszottunk, nem voltunk sansztalanok. Teszem hozzá, ki tudja, miként fütyörésznek akkor a bírók, ha – mondjuk – átvesszük a vezetést...

– A Tatabánya az idén mivel kerekedett közvetlen riválisai fölé?

– Taktikában, stílusban és, hogy jobban „tiszteltük a labdát”. Nagyon széles volt a védekezési repertoárunk. Az ellenfél minden támadási variációjára volt válaszunk. Ezért nem tudott meglepni minket sem a Csurgó, sem a Füred. Pedig, Bodó Ricsin kívül – például – nem is volt igazi bombázónk.

– Sokaknak viszont az a véleménye, hogy a kék-fehérek sikeréhez kellett egy Matics Vladan, aki ennyire együtt él a játékkal, a csapattal...

– Sejtem mire gondolnak. De nekem ilyen a stílusom. Én is szeretem a látványos megoldásokat, de csak, ha helyzet adódik. Kedvelem a nagy lövéseket is, ám az a véleményem, a jó átlövő nem csupán lő, hanem komplett kézilabdás. Aki, ha kell észreveszi a kínálkozó lehetőséget vagy kiszolgálja a társát. Olyan játékosok kellenek nekem, akik képzettek.

– Díaz Ivóval együtt tizenegyen távoznak, illetve távoztak a bronzérmes együttestől. Vaskó, Gábor, Mijatovics, Bodó, Törő, Katzirz, Crnoglavac, Mazák, Krszmancsics, Lele. Ez nem túl sok?

– Azt hiszem, a vezetőség úgy érzi, én ezt is megoldom. Talán túlságosan bíznak bennem. A tréfát félre téve, nagyon nehéz dolgunk lesz. Amikor idejöttem, egy komplett csapat várt. Így inkább nekem kellett alkalmazkodnom a társasághoz, mint nekik hozzám. Most más a helyzet. Mivel sok az új ember, csak július 17-ig kap pihenőt a társaság. A vezetőséggel egyeztettem, soha nem látott, hatvannapos közös felkészülést tervezek, a hagyományos negyven-negyvenöt napossal szemben.

– Ha lehet ilyet kérdezni, kinek, kiknek a távozása érinti a legérzékenyebben?

– Nyugodtan mondhatom, hogy valamennyien hiányoznak majd. De különösebb rangsorolás nélkül is el kell ismernem, hogy komplett játékos Katzirz, Mazák, Krszmancsics és Bodó. Örültem volna, ha itt tudjuk őket tartani. Na és persze Ivo, de az ő helyzete más. A döntését maximálisan tiszteletben tartom...

– Új szezon, új remények...

– Úgy gondolom, amennyiben sok felkészülési mérkőzést tudunk játszani, októberre összeállhat ez az alaposan megfiatalított és „megmagasított” Tatabánya. A többit majd menet közben meglátjuk...