hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria WEBSHOP Kapcsolat
    Kövess minket:
HÍREK KLUB CSAPAT UTÁNPÓTLÁS MECCSEK GALÉRIA WEBSHOP Kapcsolat

Hírek
Végül tíz lett közte
2016. május 4.
Egy alaposan felkészített Szeged érkezett az ezer sebből vérző Tatabánya otthonába. A vendégek így egy félidő alatt el is döntötték a rangadó sorsát.

Jobban kezdtek a Tisza-partiak, de aztán a Tatabánya megnyugodott, és ezért egy darabig fej-fej mellett haladt a két gárda. A szegedi kapus, Sierra remek védéseinek köszönhetően mégis elhúztak a vendégek, és a sok hibával játszó Tatabányával szemben tetemes előnyt szereztek a szünetig. Miközben Matics mester sorra „vette le” a pályáról sérült, fél sérült és napokig betegeskedő játékosait.


A fordulás után fordulatosabb lett a találkozó, de a házigazdák nem tudtak közelebb férkőzni a szegediekhez. Most is küzdöttek, hajtottak a kék-fehérek, de sok ziccert kihagytak, és ezt, egy ilyen szintű csapat, mint a Pick-Szeged ellen nem lehet büntetlenül megúszni. A második játékrészben már sok tatabányai kapott lehetőséget, és becsületükre legyen mondva derekasan küzdöttek. Ennek ellenére, a Grundfos KC nem úszta meg tíz gól alatti vereséggel, mivel a Tisza-partiak szinte a lefújás pillanatában bevették még egyszer Borbély Ádám kapuját…



Matics Vladan: - A huszadik perc környékére végleg elfogytunk. Az viszont nagyon jó érzés, hogy a közönségünk egy pillanatra sem pártolt el tőlünk. Köszönjük nekik a buzdítást.

Az élő tévé-közvetítés végén a riporterek Matics mester arról is faggatták, mi hiányzott ahhoz, hogy szorosabb meccset vívjon a Tatabánya a Szeged ellen. Matke lakonikus tömörséggel válaszolt: „ Plusz kétmillió euró…”


Carlos Pastor: - Az első félidei teljesítményünkre lehet építeni. A másodikban már felváltva estek a gólok. Mindkét csapat jól élt a lerohanásokból adódó lehetőségekkel. A Veszpré ellen olyan szintre kell legalább felhoznia társaságot, mint a Magyar Kupadöntőn mutatott produkciónk.

Jegyzőkönyv
Grundfos Tatabánya KC – Szeged 23-33 (9-17)
Földi Imre Sportcsarnok, 1000 néző, vezette: Horváth P., Marton.
Tatabánya: Mijatovics – Pásztor Á. 9(4), Harsányi, Dénes, Mazák, Szöllősi Sz. 1, Bodó 2. Csere: Borbély (kapus), Juhász Á. 3, Vujovics 4, Crnoglavac 1, Díaz, Vaskó, Rosta 2, Gábor 1. Edző: atics Vladan
Szeged: Sierra – Parrondo 2, Balogh Zs. 2, Mindegia 3, Vranjes 1, Ilyés 2, Källman 5. Csere: Wiszoirski (kapus), Gonzalves 2, Zubai 3, Fekete B., Blazsevics, Bombacs 2, Robledo 4, Ancsin 4, Csuruvija 2(2). Edző: Carlos Pastor.
Az eredmény alakulása, 5. p.: 1-3, 8. p.: 4-4, 14. p.: 5-6, 21. p.: 8-12, 26. p.: 9-15, 34. p.: 11-17, 44. p.: 16-21, 50. p.: 19-27, 58. p.: 22-31.
Kiállítások: 4, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 5/4, illetve 4/2.
 




TABELLA
1. Telekom Veszprém48
2. OTP Bank - PICK Szeged40
3. MOL Tatabánya KC30
4. FTC-Green Collect29
5. Csurgói KK24
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös 24
7. Dabas KC 23
8. CYEB-Budakalász22
9. Balatonfüredi KSE19
10. Carbonex-Komló16
11. HSA NEKA14
12. QHB Eger13
13. PLER-Budapest 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém4

« 2024. május »
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31




Támogatók









© 2024 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30