Szerdán óvodások serege lepte el a Földi Imre Sportcsarnok küzdőterét. Mivel a mintegy kétszáz apróságok is „küzdelem” készült. A több feladatból álló játékos vetélkedő és verseny apropóját a biztonságos közlekedésre nevelés adta. A program népszerűsítésében az élvonalbeli tatabányai játékosok is bekapcsolódtak.
– Pásztor Ákival, Harsányi Gerivel, Juhász Ádámmal és Milossal (Vujovics) együtt öten segédkeztünk a kicsiknek – mondta Bodó Ricsi, a kék-fehérek válogatott átlövője. – A csöppségek nagyon aranyosak voltak. Egyikük, másikuk még a derekamig sem ért, viszont lelkesen megtapsoltak minket, amikor bemutattak nekik. Persze, ők még inkább csak az óvó néniktől hallhattak rólunk.
– Hogyan képzeljük el a vetélkedőt?
– A verseny öt állomáson, forgószínpadszerűen zajlott. Voltak gyakorlati és elméleti feladatok. Minden időre ment, mint például a puzzle kirakása is. A gyerekek nagyon élvezték. Remek volt a hangulat.
– Ti is segíthettetek az ovisoknak?
– Igen, én például a közlekedési táblák helyes kiszínezésében segítettem, de nem nagyon kellett. Ügyesek voltak.
– Hallottuk bicózniuk is kellet.
– Valóban egy adott pályán szabályosan kellett végig menniük. Ez volt az egyik gyakorlati feladat.

| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |