hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
A rájátszásban kell a legjobb formánkat hozni
2016. január 14.
Január 11 – én megkezdte a felkészülést csapatunk a tavaszi szezonra. Büszkék lehetünk, hiszen Pásztor Ákos és Bodó Richárd a magyar, Vujovic Milos és Rade Mijatovic a montenegroi, Mazák Martin pedig a szlovák válogatottal szerepel a hét végétől az Európa – bajnokságon. Juhász Ádámot és Gábor Marcellt pedig korosztályuk legjobbjainak választották.

- Jó dolog, hogy nálunk játszik két tehetséges fiatal, az is jó, hogy öt válogatott játékosunk is van. – mondta kérdésünkre válazolva, Vladan Matic. - Büszkék lehetünk, de nekünk dolgoznunk kell, és a mi munkánkból hiányoznak. Szerencsénk van, hogy olyan úgy állunk a bajnokságban, hogy ha az elején belecsúszik egy vereség, akkor sem lesz tragédia. Már most ott vagyunk, ahol kell lennünk, a felsőházban. – tette hozzá a vezetőedző.

- Jó hír, hogy Harsányi Gergely és Törő Szabolcs is – több hét, hónap kihagyás után - teljes értékű munkát végeznek. - Visszajött a két rutinos róka, sokat fog számítani. Bízom benne, hogy tavasszal nem lesz sérült játékosunk.

- Február elején már kezdődik a bajnokság. Mit vársz? - Korán kezdünk, de jól állunk. Március végén, áprilisban és májusban kell nagyon jó formában lennünk. A rájátszásban kezdődik egy új csata, minden a nulláról. Akkor kell a legjobb formánkat hozni.

- Kezdődik az Európa – bajnokság. Mit vársz a magyar válogatottól? - Szerintem egy – két forduló után sokkal okosabbak leszünk. Most mindenki hullámzó teljesítményt nyújtott. Őszintén mondom, ilyen fiatalítást az olimpia évében, az olimpia előtt nem vártam. Úgy érzem nagyon nehéz lesz kiharcolni az olimpiai kvalifikációt. Nekem hiányzik pár rutinos játékos, mint például Illyés Ferenc, Fazekas Nándor, Iváncsik Tamás vagy Lékai Máté. Ő nagyon. Nem lesz egyszerű, de mindenképpen szurkolni fogok, mert nagyon sok jó dolgot tud hozni, ha a férfi válogatott ott lehet az olimpián.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged21
2. ONE Veszprém HC 20
3. MOL Tatabánya KC18
4. FTC-Green Collect13
5. ETO University Handball Team12
6. Csurgói KK10
7. Budai Farkasok-RÉV10
8. PLER-Budapest10
9. Szigetszentmiklósi KSK9
10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös8
11. LIQUI MOLY NEKA8
12. Balatonfüredi KSE7
13. Carbonex-Komló5
14. CYEB-Budakalász5




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat