január 1-jétől vállal szerepet a tatabányai kézilabda életében, névadó szponzorként. A sikeres együttműködést mi sem bizonyítja jobban, mint az újabb három éves támogatási szerződés megkötése. A vállalat által biztosított támogatás a klub költségvetésének jelentős részét teszi ki. A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. és a Grundfos Tatabánya KC azonos célokat tűz ki maga elé saját területén: mindketten szeretnének saját berkeiken belül az élvonalba tartozni – hangsúlyozta a támogatói szerződés aláírása előtt Török László, a szivattyúkat gyártó cég ügyvezető igazgatója.
Az idei évtől a klub és névadó szponzora még szorosabbá fűzik kapcsolatukat, ennek jegyében az egyesület 50 darab bérletet biztosít a csapat mérkőzéseire a cég dolgozói részére.
Marosi László, klubelnök a következőképpen nyilatkozott a sajtótájékoztató után: - A Grundfos Tatabánya KC idén új koncepcióval vág neki a szezonnak. A stabil NB I-es múlttal rendelkező idősebb játékosok mellé egy új generáció beépítését tűztük ki célul. A 2013/2014-es ifjúsági bajnokcsapatból több fiatal tehetség is felkerült a felnőtt csapat keretébe a rutinos játékosok mellé: Bartók Donát, Juhász Ádám, Nagy Ábel és Nagy Szabolcs a felnőtt keret teljes jogú tagja lett. A nemzetközi szinten is elismert játékosok rutinját próbáljuk ötvözni a fiatalok dinamizmusával és lendületével. A társaság gerincét egyben tartva az elmúlt évekhez hasonló célkitűzésekkel vágunk neki a 2014/15-ös idénynek is. Az együttes célja az előttünk álló szezonban is a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása, ezzel tovább öregbítve a tatabányai kézilabda hírnevét.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |