Azt gondolom, hogy az egyik célkitűzésünk, a nemzetközi kupaporond megvan. A másik sajnos nem sikerült, de ilyen a sport. Erről szól… Mindenki arra a helyre kerül, amit megérdemelt, az elmúlt év munkája után.

- Ennyire sérülékeny szezonunk talán még sosem volt az elmúlt 5 – 6 évben…. - Igen, ez tényleg így van, de ezzel nem szabad foglalkoznunk, hiszen ez benne van a sportban. Megmondom őszintén, hogy egy sérülés volt, ami jobban megviselt, az pedig Ivo Diaz hiánya volt. Az, hogy Ő, ebben a bajnoki szezonban összesen nyolc meccsen tudott pályára lépni, nagyon nehezen érintett. Elveszítettük a vezérünket. Ebben a csapatban Ő az egyetlen, aki alkalmas a vezér szerepre.

- Eljött az a pillanat is, amikor Te azt mondtad, hogy „Köszönöm szépen, Nekem elég volt.” - Ez érett már… erről korábban is beszéltünk Marosi Lacival. Úgy gondolom, ráuntunk egymásra… A klub rám, én a klubra, de ez szerintem ennyi idő után normális. Kell egy új arc, új elképzelésekkel. Nincs ezzel semmi gond. Én is azt gondolom egyébként, hogy 3 – 4 évente új edzőt kell hozni. Én hat évet lehúztam itt, egy rossz szavam nem lehet. Kevés az olyan edző, aki hat évet dolgozhatott egy helyen. Nem nagyon szoktam hátrafelé nézni, most is inkább előre tekintek…. Nem szeretek kiemelni sem jó, sem rossz dolgokat. Egyetlen egy dolog volt, ami megrázott, de az nem csak engem, hanem mindenkit. Borzasztó volt. Az mellett minden más eltörpül, szóra sem érdemes…

- Mennyire zárod le ezt a tatabányai történetet, az elmúlt hat évet? - Semennyire. Én tatabányai voltam, vagyok és leszek is. Azért, mert nem én leszek az edző, attól Nekem még a Tatabánya a csapatom, a városom. Úgy gondolom, hogy nem zárok le semmit. Az is elképzelhető, hogy továbbra is a klubnál fogok dolgozni. Nagyon sok a nyitott dolog, de egy biztos: a Tatabánya mindig az én csapatom marad.