hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
A Harsányi család is futófesztiválozott
2013. október 5.
Harsányi Gergely, csapatunk szélsője feleségével, Nórával és pocakbabájukkal vettek részt az I. Tatabányai Futófesztiválon, szombaton délelőtt.

Az esti Pler elleni mérkőzésre való tekintettel ezúttal Nóra vállalta a hosszabb, közel 3 km – es távot, míg Gergő a legkisebbekkel a 300 métert.

A program a Csónakázó tótól indult. Közös bemelegítés után, Harsányi Gergely dudaszója után a legbátrabbak a sárberki lakótelepen keresztül kifutottak a főútra és ott, szinte végig dombnak felfelé jutottak el a Grosics Stadionig. Kisebbek, nagyobbak, fiúk, lányok, futva vagy kicsit sétálva, de mindenki megtette a 2,7 km – t.

A folytatásban a lelkes óvodásoké volta főszerep, hiszen ők kezdték a Stadionban a DSCF8122m programot. Geri is lekocogta ezt a pár száz métert, kicsikkel kézen fogva. Aztán jöttek a nagyobbak, ők már egy – két kört is teljesítettek.

- Nagyon jór érzés volt ilyen jó ideőben, ilyen jó rendezvényen részt venni. Örömmel vállaltuk, hogy futunk, hiszen nemest cél szolgál, a sportról van szó. Enekm pedig a sport az életem. Jó látni, hogy ennyi ember megmozdul és tesznek az egészségükért. Ráadásul sokaknak családi program, hiszen a szülők hozzák a gyerekeket. Így talán szokássá válat az Ő életükben is a sport. Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy milyen együtt sportolni. - mondta Harsányi Gergely.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat