hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Osztozkodás
2013. október 3.
Hét gólos hátránynál senki egy fabatkát nem adott volna azért, hogy egy pontot megszerez csapatunk szerdán este, a Balatonfüred elleni bajnoki mérkőzésen. Amikor több százan gondolták már a Földi Imre Sportcsarnokban, hogy elment a meccs, Szente Gábor és a védelmünk más ritmusra kapcsolt és 20 perc alatt megmentettek egy bajnoki pontot.

Törő Szabolcs, Ivo Diaz és Katzirz Dávid ezt a mérkőzést is csak a lelátóról figyelhették, ezért Paul – Djukic, Harsányi, Dénes, Mazák, Bodó, Kanyó összeállításban kezdett csapatunk. Az első gólra a harmadik percig kellett várni, akkor a füredi Lelkes volt eredményes. Még ugyanebben a percben jött a válasz Harsányi Gergelytől. A negyedik percben Szöllősi Balázs kezdte meg a gólgyártást, majd négy perc „csend” következett. A 8. percben 1 – 4 – nél Debre Viktor időt kért, próbálta rendezni sorokat, hogy ennél nagyobbra ne nőhessen a különbség. Nem sikerült. A 11. percben Szöllősi harmadik góljával már 1 – 7 volt az állás. A folytatásban Paul Teodor védett egyet, Bodó Ricsi lőtt kettőt, így a 13. percben 3 – 7 volt az állás. A félidő második felében annyi kapufát lőttek a tatabányai fiúk, mint máskor talán három – négy bajnoki meccsen sem. A 24. percben éppen kétszer annyi gólnál tartottak Pásztor Istvánék, mint a mieink, 6 – 12 volt az állás. A szünetre sem sikerült ebből túl sokat lefaragni, hiszen 11 – 16 – al vonultak öltözőbe a csapatok.

DSC_6085mA második játékrészt Szente – Kanyó, Bodó, Rossoni, Djukic, Kiss Ádám, Harsányi összeállítással kezdte a Grundfos. Az első percben Bodó Ricsi kapufát lőtt, míg Pásztor István betalált, így tovább nőtt a különbség. A 10. percben még inkább veszni látszott minden, hiszen ekkor volt a legnagyobb a különbség, 14 – 21. Aztán Harsányi és Bartók Donát lőttek egyet – egyet, majd Szente védett és Mazák is gólt szerzett. A 12. percben 17 – 21 – nél Sótonyi László kért időt. A folytatásnak Szente Gábor adta meg az alaphangulatát, hiszen hihetetlen formát mutatott. Megfoghatatlan ziccereket védett, borzolva ezzel a fáradó fürediek kedélyeit. A 16. percben már 19 – 21 – et mutatott az eredményjelző. A 18. percben Dénes János is betalált, 20 – 21 – re alakítva ezzel az állást. Újabb füredi időkérés után a következő volt a menetrend: tatabányai labdaszerzés, Bartók mellé lövés, passzívnál füredi kapufa és tatabányai időkérés. Aztán minden folytatódott tovább. Damir Djukic lőtt a kapusba, majd Lelkes és Bodó szereztek egy – egy gólt. Ekkor 5 perc volt hátra és 22 – 22 volt az állás. Az utolsó öt percben Többen, többször megszerezhették volna mindkét oldalon a győzelmet, de nem sikerült.

- A Balatonfüreddel mindig nagyokat csatázunk. Sótonyi Lacival, a fürediek edzőjével jó barátok vagyunk. A csapatainkDSC_6126m csatáztak, mi nem. Só mosolygott az első félidőben, a végén talán én, jobban. A második félidőben mutatott teljesítményünk alapján úgy gondolom rászolgáltunk az egy pontra. – értékelt a mérkőzés után a Sport Klubnak Debre Viktor.

- Úgy éreztem, hogy hátulról meg kell lökni a csapatot. Négy labdánk is volt az egy gólos győzelemhez, de akkor is azt mondom, hogy mínusz hétről senki nem gondolta volna, hogy döntetlen lesz a vége. Úgy játszottunk, ahogy sosem szoktunk, a védő hirtelen jobbátlövő lett, az irányítónkból balátlövő lett, de amikor megtaláltuk a helyünket nagyon rámentünk a Füredre. – mondta Szente Gábor.

Grundfos Tatabánya KC - Balatonfüredi KC 22 – 22 (11 – 16)

GRUNDFOS TATABÁNYA KC: Paul – Djukic 1, Harsányi G. 4 (3), Dénes 1, Mazák 1, Bodó 9, Kanyó Á. 1. Csere: Szente, Rossoni 1, Nenadic, Juhász Á. 1, Pásztor Á. 1, Kiss Ádám. 1, Bartók 1 Edző: Debre Viktor

DSC_6296mBALATONFÜRED: Székely M. – Tombor 2, Lelkes 3, Juhász K. 2, Szöllősi B. 9, Kovács Gy., Pásztor I. 3. Csere: Komendánt, Kis Á., Faluvégi 2, Gerdán, Németh B. 1, Bujtár, Győri Edző: Sótonyi László

Kiállítások: 2x2 perc ill. 3x2 perc

Hétméteresek: 3/3, ill. –

A Grundfos Tatabánya KC szombaton ismét hazai pályán játszik. 18 órától a PLER együttese lesz az ellenfél a Földi Imre Sportcsarnokban.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat