hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
„Maradt bennem hiányérzet”
2013. május 30.
Néhány napja véget ért a 2012 – 13 – as bajnoki szezon. Csapatunk június elsejétől nyári szabadságát tölti. A következő napokban, hetekben évértékelőkkel és statisztikákkal várjuk szurkolóinkat, olvasóinkat. Debre Viktor, vezetőedzővel kezdjük a sort. A trénerrel elsőként a Csurgó elleni, utolsó mérkőzésről beszélgettünk.

- Nagyon jó mérkőzés volt a Csurgó elleni, idei utolsó bajnokin. A védekezésünk szenzációs volt. Úgy gondolom, hogy az ellenfél azért tudta döntetlenre menteni, mert elfáradtunk. Kevesebb minőségi cserével rendelkeztünk, mint a Csurgó és a végén felőröltek bennünket. Szerintem volt bennünk tartás és ezért büszke voltam a csapatomra, a játékosokra, mert végig küzdötték, hajtották ezt az egészet.

- Milyen volt ez a szezon? - Komoly problémákkal küzdöttünk egész évben. Sokan két fillért nem adtak volna értünk a szezon elején. Többször elmondtam már, hogy szerintem tavaly egy erősebb csapattal lettünk ötödikek, most egy gyengébbel negyedikek. Fontos, hogy volt tartásunk. A védekezésünk szerintem végig rendben volt, a támadásban azonban voltak gondjaink. Úgy gondolom, hogy óriási fegyvertény volt, hogy Csurgón egy nagyon szoros harmadik mérkőzésen maradtunk alul.

- Elégedett vagy? - Elégedett vagyok a szezonnal és a játékosokkal is. Igaz nem mindegyikkel. Néhányukkal kapcsolatosan maradt bennem hiányérzet. Egy – két játékostól nem azt kaptam, amit vártam, de ez szinte mindig így van. A „mag” már évek óta egyben van. Ők igenis képesek „meghalni” a Tatabányáért és ők komolyan veszik azt a dolgot, amiről mi beszélünk. Ebből a szempontból elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy ennél rosszabb szezonunk ne legyen soha.

A Grundfos Tatabánya KC július második felében kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat