hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Vereség az első meccsen, Csurgón
2013. május 18.
15 – 8 – as félidő után 24 – 18 – as vereséget szenvedett csapatunk Csurgón. A „bronzcsata” első összecsapásán Schneider Patrik 1, Pásztor Ákos 1, Ivo Diaz 1, Iváncsik Ádám 1, Kiss Ádám 4, Bodó Richárd 2, Harsányi Gergely 2, Lele Ákos 5, Pordán Bálint pedig 1 gólt szerzett.

Kontra Zsolt a találkozó után elmondta: a hazaiaknál hat, a mieinknél kettő kétperces kiállítás volt. A hazaiak két büntetőjükből egyiket sem tudták értékesíteni – Szente és Kiss Olivér is védett egyet – egyet – míg a mieink négyből hármat lőttek be.

A technikai vezető hozzátette: az elején jól működött a védelem, de ziccereket, hetest rontottunk, ezzel előnyhöz jutattuk a Csurgót. Kontra Zsolt azt mondta: a csurgóiak a hazai pálya minden előnyét élvezték. Ez mellett természetesen fegyelmezettebb tatabányai játékra lett volna szükség a győzelemhez.

A második mérkőzést május 22 – én, szerdán 18 órától játsszák a csapatok, Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban. A bajnoki bronzért két mérkőzést kell nyerni.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat