Több százan álltak csendben, emlékezve a Földi Imre Sportcsarnok előtt kedden este. Egy pillanatra biztosan sokaknak eszébe jutott, hogy mindjárt kivágódik az ajtó és kilép rajta Kanyó Tóni, a maga örökké jókedvű stílusában és megkérdezi, hogy miért szomorkodik a társaság…. Sajnos nem lépett ki…. és soha többé nem is fog…

Valamivel hat óra előtt érkezett a sportcsarnokba Ádám és Bence, a legidősebb és a legfiatalabb Kanyó fiú. Közben lassan érkeztek a szurkolók és befejezték az edzést a Grundfos Tatabánya KC játékosai is.

Szívfacsaró érzés volt kitenni egy képet Tóniról a Sportcsarnok elé, fekete terítőre, fekete keretben, mécsesek közé. Könnyek nélkül senki sem bírta. Teltek – múltak a percek, egyre többen érkeztek, hogy együtt emlékezzenek.

Amikor megérkezett a harmadik fiú, Balázs és Tóni felesége Irénke, még nehezebb pillanatok következtek. Együtt volt a család, de Valaki nagyon hiányzott. A család feje, az apa, a férj, a társ, a barát….

Ahogy teltek a percek úgy lett egyre több a mécses, a virág és úgy tört fel egyre többekből a sírás. Sokan nem bírták már halkan könnyezve….

Közel egy óra telt el szinte néma csendben. Ekkor néhányan elindultak hazafelé. Többen megölelték egymást búcsúzóul, olyanok is, akik máskor talán sosem tennék.

Amikor már csak néhányan voltak a Sportcsarnok előtt a THAC játékosok összekapaszkodtak a Kanyó gyerekekkel és búcsúztak. „Jó szerencsét!” – hangzott a kiáltás…. az égig… talán Tóniig.

"Fater ma is bebizonyította hogy meg tud tölteni egy sportcsarnokot! Ez a mai csak az ő meccse volt és győztesen hagyta el a pályát!" - írta Kanyó Ádám az emlékezés után.

Pénteken ismét erősnek kell lenni. Délután három órakor az Újtelepi temetőben búcsúznunk kell Tőle. A család azt kéri, aki ott lesz, egy szál virágot hozzon a ravatalhoz.