Nem kezdődött rosszul a Magyar Kupa találkozó, hiszen 6 – 2 – re és 7 – 4 – re is vezettek a tatabányai fiúk. Aztán jöttek sorra a hibák, így nem tudtak ellépni Leléék. Ahogy Kontra Zsolt a mérkőzés után elmondta: a második félidőben is csak „vezetgettünk”. Naggyá tettük az ellenfél kapusát és a sok hibának köszönhetően végig 2 – 3 gól volt csak a különbség. Öt perccel a találkozó vége előtt még döntetlen volt az állás, de három gyors góllal sikerült megszerezni a győzelmet. A technikai vezető hozzátette: csapatunk a Kecskemét elleni mérkőzés után nem tudott maximálisan ráhangolódni erre a találkozóra. A tatabányai fiúk közül Harsányi Gergely teljesítménye dicsérhető, hiszen alázatos és eredményes játékával elől és hátul is sokat tett a győzelemért.
A tatabányai gólszerzők: Tomas Urban 2, Salamon Ádám 1, Kiss Ádám 3, Bodó Richárd 1, Harsányi Gergely 9, Törő Szabolcs 2, Lele Ákos 5, Pordán Bálint 3, Igor Kos 2.
A Grundfos Tatabánya KC legközelebb december 16 – án, vasárnap 18 órától játszik. Akkor, bajnoki mérkőzésen a Cegléd együttesét fogadják a fiúk a Földi Imre Sportcsarnokban. Ez lesz csapatunk utolsó hazai bajnoki mérkőzése.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |