- A Magyar Kézilabda Szövetségnek néhány hete bejelentettem, hogy a 70. születésnapom alkalmából, az utolsó hivatalos, NBI – es feladatot Tatabányán szeretném ellátni. Helyet adtak a kérésemnek és nagyon örülök, hogy egy győztes meccsen tudtam versenybíróként búcsúzni. – mondta a győztes találkozó és az ünnepi pezsgő felbontása után Mózer Ferenc. - Az egész életemet átszőtte a kézilabda. Fiatal koromban játékosként, később bíróként szaladgáltam a pályán. A kézilabdától nem is tudnék és nem is akarok elszakadni. Most, hogy „felszabadultam” már csak szurkolni fogok a barátaimmal. A Tatabányának drukkolok a továbbiakban is, ezt mindenki tudja. – tette hozzá.
Mózer Ferenc sportpályafutása 1955 – ben kezdődött. Kecskéden és Környén játszott. Utolsó mérkőzését 1995 – ben játszotta a tatabányai városi öregfiúk bajnokságban. 1967 – ben szerzett játékvezetői vizsgát. 1976 és ’79 között az NBII – es bajnokságban fújt. 1979 és 196 között az élvonalban tevékenykedett. 1977 – től a megyei szakszövetség tagja, 1981 – től játékvezetői bizottság elnöke. 1990 és ’94 között a megyei kézilabda szövetség elnöke. 2000 óta volt NB – s versenybíró.
A rengeteg szám és adat mögött megszámlálhatatlan mérkőzés, élmény, emlék bújik meg.
- Mit jelent Önnek a kézilabda? Mit jelent a Tatabánya? - Minden versenybírónak az a célja, hogy a legmagasabb osztályban működhessen. Én valamikor az NBII – ben kezdtem. NBI – es versenybírónak lenni nagy megtiszteltetés. A kézilabda, mint aktív játékos Környéhez köt elsősorban, ahol játékos – edző voltam sokáig. Tatabányán lakom 1970 óta és az akkori nagy kézilabdásokkal baráti viszonyban voltam, vagyok velük. Ha megkértek bármi szívességre, ott voltam. Úgy gondolom kötelességem volt mindig segíteni a Tatabányát. Soha egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy az életem nagyon nagy részét a kézilabdának szenteltem. Olyan élményeim vannak, amit mástól nem kaphattam volna meg. Mindenhol voltak és vannak sportbarátaim. A 17 éves bíráskodás nagyon sok barátot adott. Nagyon sok fényképem, emlékem van, amiket előveszek időnként és végiggondolom mit adott nekem ez a sportág. Bármilyen lehetőség adódott szívesen működtem közre a megyei és az országos szövetségben is. Volt szerencsém a kubai és a kézilabda válogatottal is együtt dolgozni. 1959 – ben alakult a szövetség, ’60 – ban rendezték az első megyei bajnokságot. Ott én játékosként már részt vettem, a második évben pedig gólkirály lettem, mint irányító – átlövő játékos. A megyei játékvezetői bizottságnak közel 20 évig elnöke voltam, de voltam a megyei szövetség elnöke is. 94 – től ez év közepéig a játékvezetői bizottságot vezettem. Országos szinten versenybíró voltam, játékvezető ellenőr 15 éven keresztül. A mostani elit játékvezetőknek is ellenőrük voltam. Sokszor én adtam nekik tanácsot. A baráti körömben sokan azt mondják, hogy most engem tartanak a megyében a kézilabdás nagy öregnek. A megyei szövetségi tiszteletbeli elnökének választottak tavaly és ez nagyon nagy megtiszteltetés.
- A játékvezetőket – legyen szó akármilyen sportágról – nem mindig szeretik. Sőt… - A kézilabda játéknak is szüksége van játékvezetőkre. Nem felejtem el soha: Vadászné Vanya Mária kétszázötvenszeres magyar válogatott volt, a Vasasban játszott. Egész fiatalon Környén játszottunk mindketten, azt mondatom, hogy barátság volt köztünk. Egy Vasas – Fradi meccsen kiállítottam Őt. Azt hittem, hogy leharapja az orromat, hogy kiállítottam. Muszáj volt, mert olyan szabálytalanságot követett el. Félre kellett tenni a barátságot. Ez máskor is érvényes, hogy a játékvezető akármennyire barát vagy játékkedvelő a szabály értelmében kell villámgyorsan ítéletet hozni. Néha van, hogy a másodperc tört része alatt tévednek a játékvezetők. Tévedtem én is és hibáznak a mostaniak is. Nézőként egyébként én is szoktam egy kicsit szidni a játékvezetőket.
- Mit üzen a jövő játékosainak, játékvezetőinek, a sportág szimpatizánsainak? - A legszebb játék a kézilabda. Aki teheti, válassza már kiskorában ezt a játékot. Tatabánya olyan hagyományokkal rendelkezik ebben a sportágban, hogy aki teheti, kérem, támogassa ezt a csapatot anyagilag – itt a vállalkozókra gondolok. Az iskolákat, tornatanárokat pedig arra kérem, hogy jelezzék edzőinknek, vezetőinknek, ha tehetségre bukkannak a testnevelés órákon. A magyar kézilabdásának mindene megvan ahhoz, hogy ott lehessen a világ élvonalában. Bízom abban, hogy sok – sok sikernek, eredménynek örülhetek Tatabányán és a magyar kézilabda életben is.
Isten Éltesse! Minden jót kíván a Grundfos Tatabánya KC.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |