hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Nagy árat fizettünk a győzelemért
2012. szeptember 28.
A Vác elleni mérkőzés utáni röntgen vizsgálaton kiderült: Ivo Diaz jobb kezének kézközépcsontja eltörött. A csapatkapitányra műtét vár. Jobbulást kívánunk Ivo!

A Grundfos Tatabánya KC 15 – 12 – es félidő után 29 – 21 – re nyert a Rosta István vezette Váci KSE ellen.

Az első félidőben még akadozott kicsit a tatabányai gépezet. A Szente – Pásztor, Diaz, Pordán, Putics, Lele, Törő összeállítású csapat kezdett a Rosta István vezette Vác ellen. A mérkőzés első találatát Törő Szabolcs szerezte, majd gyors egymásután két Lele Ákos hetesnek örülhettek a szurkolók. 13 perc alatt Lele Ákos öt gólig jutott. Éppen annyit lőtt egyedül, mint a Vác teljes csapata. A 15. perc tájékán egy gólra felzárkóztak Bajorhegyiék. A lendületük a félidő utolsó perceire azonban elfogyott, így négy góllal is vezettek a kék – fehérek. Harminc perc játék után 15 – 12 volt az állás.

A szünet után Bartucz állt a kapuba. Rögtön a játékrész elején elkezdődött a „Bartucz – parádé”. A fiatal hálóőr heteseket, ziccereket védett. A 7. percben már 20 – 12 volt az állás. Lele Ákos gólerős játéka és Bartucz László jó védései kiváló alapnak bizonyultak, Törő és Pordán is sorra lőtték góljaikat, míg Bodó és Dénes egyre jobban védekeztek.

A mérkőzés vége előtt hat perccel a közönség rászámolt a Vácra, hiszen ekkor tíz volt közte. 28 – 18 – at mutatott az eredményjelző.  Az utolsó percekben kihagyott tatabányai ziccerek borzolták a kedélyeket, de a győzelem egy percig sem forgott veszélyben.

A végeredmény: Grundfos Tatabánya KC – Váci KSE 29 – 21 (15 – 12)

GRUNDFOS TATABÁNYA KC: Szente, Bartucz - Bodó 4, Dénes 1, Diaz 3, Dobó, Iváncsik Á., Kiss Á., Lele 11 (3), Pásztor Á. 2, Pordán 3, Putics, Törő 4, Urban 1. Edző: Debre Viktor

VÁCI KSE: Nagy L., Vitáris N. (kapusok), Bajorhegyi 1, Császár F. 2, Dóra, Gábori 1 (1), Kökény 1, Korsós 2, Munkácsi 3 (2), Nikolicza 7, Pál, Simányi 1, Szabó T., Székely, Szikra 3 (2), Tyiskov Edző: Rosta István

Kiállítások: 3x2 ill. 3x2 perc Hétméteresek: 5/3 ill. 7/5

Debre Viktor: - A második félidő egész jó volt. A kapusunk parádézott, a védekezésünk is jobban összeállt, támadásban pedig sikerült könnyű gólokat lőnünk. Végig uraltuk a játékot, igaz néha hagytuk őket feljönni. A második félidő az utolsó öt percet leszámítva jó volt. Nem hiszem, hogy panaszkodnunk kellene. Van kilenc pontunk a tízből, összességében elégedettek is lehetünk.

Rosta István: - Szeptemberben öt olyan mérkőzésünk volt három és fél hét alatt, hogy a tavalyi első öt helyezettel játszottunk. Úgy éreztem, hogy a csapatom az ereje végéhez jutott. Jól fog jönni a szusszanásnyi szünet a hét végén.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat