2011. novemberében 35 – 21 – re nyert a Tatabánya. Rédei István azon a találkozón tízszer, Lele Ákos nyolcszor, Ivo Diaz ötször volt eredményes. Akkor az egész csapat jól muzsikált. Ez év márciusában Gyöngyösön nem sikerült győzni. Kiélezett, végig izgalmas csatában 27 – 26 – ra Nagy Károly csapata szerezte meg a két bajnoki pontot. A rájátszás 3. fordulójában is találkozott a két együttes. Májusban, ugyancsak Gyöngyösön egyetlen góllal, de nyert Debre Viktor csapata. Azon a találkozón Harsányi nyújtott kiemelkedőt, nyolc találatig jutott. A 2011 – 12 – es szezont éppen a Gyöngyös ellen zárta a Tatabánya. A Földi Imre Sportcsarnokban 36 – 27 – re győztek Lele Ákosék.
A 2012 – 13 – as szezon első fordulójában szombati házigazdánk, a Gyöngyös a Szegeddel játszott. A Pick 36 – 21 – re nyert a Tisza partján. A Tatabánya pedig 28 – 24 – re nyert hazai pályán, az Orosháza ellen.
- Az alap az megvan, egyértelműen. Nincs gond, szerintem. Véleményem szerint a Gyöngyös erősödött, de megvannak a lehetőségeink. – mondta Debre Viktor, vezetőedző. - Természetesen az Orosháza elleni játékunknál jobbat kell mutatnunk szombaton. Védekezésben fel kell javulnunk. Lerohanásból is több gólt kellene szereznünk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 6 |
2. ONE Veszprém HC | 2 |
3. MOL Tatabánya KC | 2 |
4. ETO University Handball Team | 2 |
5. Carbonex-Komló | 2 |
6. FTC-Green Collect | 2 |
7. Budai Farkasok-RÉV | 1 |
8. Szigetszentmiklósi KSK | 1 |
9. Balatonfüredi KSE | 0 |
10. NEKA | 0 |
11. Csurgói KK | 0 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. CYEB-Budakalász | 0 |
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |