- Úgy tűnik az elmúlt hónapokban az a sorsod, hogy egyedül maradsz a posztodon. Az olimpián is az egyik legtöbbet játszó játékos voltál. - Számomra az volt a legfontosabb, hogy ismét kijuthattam egy világversenyre. Az olimpia a világ egyik legnagyobb versenye, minden kontinensen figyelemmel kísérik, óriási nyilvánosságot kap. Ilyenkor is nagyon nagy szeretet övezi a szurkolókat. Januárban az EB – n Iváncsik Tomival szerepeltünk egy poszton. Nagyon sajnáltam, hogy megsérült. Egyedül maradtam, de megpróbáltam helytállni. Most, az olimpián ugyanez volt. Megpróbáltam mentálisan is felkészülni. Örülök neki, hogy helytálltam, annak pedig még jobban, hogy a csapat ilyen jó eredményt ért el.

- Közvetlenül az utolsó mérkőzésetek után csalódottnak tűntetek. Aztán – gondolom – idővel megszépült a negyedik hely. - Egy mérkőzésen, ahol közel állunk a győzelemhez mindig fájó a vereség. De aztán leülepszik az emberben. Nyolc mérkőzést játszottunk tizennégy nap alatt, ami iszonyú terhelés. Tulajdonképpen beláttuk, hogy nagyon nagy sikert ért el a magyar kézilabdázás, újra. Ma a világon nyolc – tíz egyszintű csapat van. Persze a franciák megint bebizonyították, hogy egyeduralkodók. Vannak olyan mérkőzések, amikor bárki nyerhet. Azt gondolom, hogy nekünk egy nagyon összetartó válogatottunk van. Megtanultunk küzdeni egymásért. Nyilván szerencsénk is volt, de az is kell a sporthoz.

- Ahogy Te is mondtad az olimpiának van egy saját hangulata. Meg lehet „érni” igazán egy olimpiára? Igaz a nyitóünnepségen olyanok voltatok, mint a gyerekek. - Vannak olyan pillanatok, amit gyerekként kell megélni. Egy olimpiai megnyitóra bemenni több tízezer ember közé, felemelő és megszokhatatlan. Az olimpiai hangulatra, erre a versenyre – ahogy Te mondtad – meg lehet érni. Athénban még fiatal voltam, a húszas éveim elején jártam. Kicsit magával is ragadott a hangulat, mint ahogy sokakat. Az olimpia nem hasonlítható semmihez. A világ legjobb tízezer sportolója van összezárva, egy helyen. Olyan figyelem kíséri az egész eseményt, amit először nem lehet megszokni. Most, másodszorra már tudtam mi vár rám, ismerős szituációk voltak. Maximálisan a feladatomra tudtam koncentrálni. A meccsekkel, a regenerálódással, felkészüléssel, elemzésekkel tudtam foglalkozni.

- Nagyon nagy terhelést kaptatok. Hogy bírtad? - Tizennégy nap alatt nyolc mérkőzést játszottunk. Ez kézilabdában csúcsterhelésnek számít. Nagyon profi stáb volt velünk, nagyon megkönnyítették a rehabilitáció, a regenerálódás idejét. A tatabányai csapatvezetés pedig nagyon rendes volt velem. Miután hazajöttünk az olimpiáról, elengedtek a feleségemmel egy közös útra. Ez engem maximálisan feltöltött.

- „Nevezetesség” lettél Tatabányán. Amikor köszöntöttek zenget a ház. Neked van olyan valaki, akivel az olimpián szerettél volna találkozni? - Fantasztikus érzés, hogy bemész egy ötezer négyzetméteres étterembe, leülsz egy ikon mellé. Odajött hozzám például Serena Williams, hogy cseréljünk kitűzőt. Vagy ott volt Usain Bolt. Gyurta Danival is beszélgettünk. A magyarok is igazi világsztárok voltak. Jó lett volna ezt az érzést tovább érezni. Nagyon büszke voltam a magyarokra. Nagyon jó volt, hogy tudtunk egymás eredményeiről, tudtunk egymásnak szurkolni. Esténként is együtt szurkoltunk, egymás szobájában beszélgettünk. Risztov Éva úszását is a ping – pongosokkal együtt néztük, üvöltöttünk. Gyurta Dani úszását is. Ezek önfeledt pillanatok voltak.

- Benned van még egy olimpia? - Nagyon jó erőben érzem magam. Továbbra is azon leszek, hogy elsősorban Tatabányán is jó teljesítményt tudjak nyújtani és a csapat hasznára legyek. Ez mellett természetesen örülni fogok, ha elég lesz a válogatottsághoz. Jó lenne ott lenni még egy olimpián. Persze azt is látni kell, hogy hogyha jönnek a fiatalok, akkor nekik kell menni Rioba. Mindent meg fogok tenni, hogy beleférjen még egy olimpia a pályafutásomba.

(fotó: MTI Kovács Anikó)