Szente Gábor és Bartucz László keményen dolgoznak, hogy az előttünk álló szezonban is jó teljesítményt nyújtsanak a kapuban. Bartucz László továbbra is maximalista, a legjobbak közé várja csapatát.
- A már lejátszott edzőmérkőzéseken voltak jó védéseid. - Még nem az a forma van, ami majd az idényhez kell, de igyekszik az ember. Ha most menne a védés, akkor valamit nagyon rosszul csinálnánk, nem érne az egész alapozás semmit. Ilyenkor az izomzatok be vannak kötve, nem vagyok olyan laza, nem tudok olyan gyorsan menni a labdáért. Majd ennek a hónapnak a második felében lesz a gyorsítási rész. Akkor már meglesz az a sportforma, ami kell a bajnokságra.
- Milyen lesz a csapat, szerinted? - Nem leszünk rosszak. Futós, fiatalos, hajtós csapat. Persze azt is nézni kell, hogy az ellenfeleink is sokat erősödtek. Eléggé egyben lesz a mezőny. Ha a realitás talaján maradunk, akkor a háromtól hatodik hely valamelyike lehet a miénk. Ha maximalista vagyok, akkor a 3. hely.
- Közeleg a III. Grundfos – Tatabánya Kupa. - Biztos nagyon jó torna lesz. Bízunk a szurkolóinkban, hogy nagyon sokan kijönnek és továbbra is mellettünk állnak. Nagyon erős ellenfeleink lesznek, de mindent megteszünk majd, hogy kiszolgáljuk a közönséget.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |