2, Lele 1, Takács, Vedran 5, Gál 2 Edző: Debre Viktor FTC – PLER: Székely, Kominek – Bak 4 (3), Bendó, Bakos 1, Soproni 1, Rév, Lendvay 1, Pálos 1, Kocsi 2, Mazák, Marczinkó 3, Auth, Horváth, Mikita 1, Faluvégi 3 Edző: Zsiga Gyula Büntetők: 6/4 ill. 3/3 Kiállítások: 7x2 perc ill. 4x2 perc Pálos Gábor sárgájával és Harsányi Gergely góljával indult pénteken este a Tatabánya Carbonex KC – FTC – PLER bajnoki mérkőzés. A 10. percben 5 – 4 volt az eredmény. Lendvayék többet nem is kerültek ilyen közel a tatabányai fiúkhoz. Midkét oldalon voltak hibák, kihagyott hetes, ziccerek. A 15. percben 7 – 5 – öt mutatott az eredményjelző. Ekkor már egyre többet cserélt Debre Viktor. A 18. percben Szentét Bartucz László váltotta a kapuban. A fiatal hálóőr szinte azonnal ziccereket fogott, melyek után könnyű gólokat lőttek a tatabányai fiúk. A félidőre éppen kétszer annyi tatabányai gól született, mint fővárosi. A második játékrész eleje hasonlóan akadozott, mint a találkozó eleje. Tíz perc alatt mindössze 2 tatabányai gólnak tapsolhattak a szurkolók. A folytatásban azonban ismét összeszedte magát a Carbonex és 22 – 13 – ra alakította az eredményt. Az utolsó negyed órának Bartucz – Kanyó, Hud, Pordán, Gál, Rédei, Pásztor összeállításban vágott neki a Tatabánya. Bartucz több ziccert védett, Hud Vedran sorra lőtte góljait. A Tatabánya Carbonex KC jövő héten, szerdán Gyöngyösön, pénteken pedig a FTC – PLER otthonában játszik.
1. CYEB-Budakalász | 0 |
2. Csurgói KK | 0 |
3. Dabas KC | 0 |
4. FTC-Green Collect | 0 |
5. Balatonfüredi KSE | 0 |
6. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 0 |
7. ETO University Handball Team | 0 |
8. QHB Eger | 0 |
9. Carbonex-Komló | 0 |
10. HSA NEKA | 0 |
11. OTP Bank - PICK Szeged | 0 |
12. PLER-Budapest | 0 |
13. MOL Tatabánya KC | 0 |
14. Telekom Veszprém | 0 |