A szövetség a Tatabánya Carbonex KC – Vario Autó Pécs KC illetve a Kecskemét - Balatonfüred mérkőzéseket vizsgálta. A vizsgálat szerint a 35 – 31 – es pécsi és a 27 – 23 – as kecskeméti sikerrel zárult összecsapásokon nem voltak felfedezhetőek visszaélésre utaló jelek.
„A testület megállapította, hogy a mérkőzések kapcsán visszaélésre utaló jelek nem voltak felfedezhetőek, nem volt tapasztalható olyan körülmény, amely akár a játékvezetők, akár a résztvevő sportszervezetek, akár pedig a résztvevő sportolók felelősségét megalapozhatta volna, amely alapján következtetni lehetett volna olyan tényekre, hogy valamely résztvevő rosszhiszeműen, csalárd módon, vagy nem a fair play szellemében tevékenykedett volna" – szól az MKSZ közleménye.
A mérkőzések azért váltak gyanússá, mert előbb a Pécs a győzelmének köszönhetően megelőzte a Kecskemétet, és átmenetileg kikerült az alsóházból. A tatabányai mérkőzést követően aztán a Kecskemét hazai pályán legyőzte a Füredet, és így visszaelőzte a pécsieket.
A sportszervezet azt is jelezte, hogy „a 2012/2013-as szezonra vonatkozó versenykiírásban rögzíteni kívánja, hogy a felnőtt élvonalbeli mérkőzések alapszakaszának utolsó fordulóiban a találkozók azonos időpontban kezdődjenek, alapvetően abból a célból, hogy valamennyi mérkőzésen valamennyi résztvevő sportszervezet azonos, vagy megközelítőleg azonos motivációval lépjen pályára.”
Bódi Dezső weboldalunknak elmondta: négy szempontból, négy szakbizottság vizsgálta a találkozókat, és mindent rendben találtak. A társadalmi elnök hozzátette: óriási csalódás, hogy a tatabányai csapat nem jutott a legjobb négy együttes közé. Csapatértekezletet is tartottak, ahol levonták a konzekvenciát.
A Carbonex előtt továbbra is három cél van: becsületesen befejezni a bajnokságot, az ötödik hely megszerzésével. A Magyar Kupában pedig a dobogóra szeretne állni a csapat.
Bódi Dezső felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Kupa dobogós helyezése – jelen állás szerint – akkor érhet nemzetközi szereplést, ha maximum a két Bajnokok Ligája várományos együttes előzi meg a Debre – legénységet.
A Tatabánya Carbonex KC vezetése és játékosai is bíznak abban, hogy a folytatásban is számíthatnak támogatóikra és szurkolóira, hiszen a sikerekhez mindenkire szükség van.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |