- Tisztában volt vele mindenki, hogy ez a vereség azt jelenteti, hogy majdnem vége a négy közé kerülésről szőtt álmainknak. A legnagyobb baj talán az volt, hogy nem volt jó a védekezésünk és a kapusteljesítményünk sem. Abszolút nem működött. Nem tudtunk, könnyű, indítás gólokat sem lőni. Persze lőttünk 26 gólt, aminek elégnek kellett volna lennie.
- Milyen érzésekkel vágtatok neki ennek a találkozónak? - Lehetett látni egész héten a fiúkon, hogy feszültek. A meccsen is lejött, hogy mindenki ideges volt. Az más kérdés, és meglepő, hogy agyonnyomott bennünket a tét. Ez nem volt ránk jellemző. Az előző években is nagyon fontos győzelmeket tudtunk begyűjteni, úgy, hogy hasonlóan nagy felelősség volt rajtunk. Most a Csurgót le tudtuk győzni, a Ggyöngyöst nem.
- Ebben a pillanatban úgy tűnik az ötödik - nyolcadik hely valamelyikéért játszik majd a Carbonex. - Az első négyben játszani nagyon jó dolog, mert ott még van tét. A dobogó mindenkinek nagyon fontos dolog. Az a baj, hogy az 5.- 8. hely a „senki földje”, ahol nincs kieső, dobogó, semmit nem ad. Bizonyos szinten érdektelen. Ezzel csökkenhet a motiváció is. Ha nem kerülünk a négybe, nekünk az ötödik helyet akkor is meg kell szereznünk. Nem lesz egyszerű, de a sport az erről szól. Mindig fel kell tudni állni és menni tovább.
- Április közepén ott a Magyar Kupa négyes döntő. Ott szerezhet érmet a csapat. De ahhoz ismét fel kell pörögni, nagyon jól kell játszani. - Ez a cél, ez maradt. Megint nem volt szerencsénk. Mivel irányított sorsolás van, a kis csapatokat kizárják a döntőből. A Veszprémet kaptuk. Nem lesz egyszerű feladat. Majdnem biztos, hogy a harmadik helyért kell játszanunk a Szegeddel vagy a Balatonfüreddel. Ott kell megpróbálnunk érmet szerezni, hogy jobb szájízzel zárjuk ezt a szezont.
| 1. OTP Bank - PICK Szeged | 21 |
| 2. ONE Veszprém HC | 20 |
| 3. MOL Tatabánya KC | 18 |
| 4. FTC-Green Collect | 13 |
| 5. ETO University Handball Team | 12 |
| 6. Csurgói KK | 10 |
| 7. Budai Farkasok-RÉV | 10 |
| 8. PLER-Budapest | 10 |
| 9. Szigetszentmiklósi KSK | 9 |
| 10. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 8 |
| 11. LIQUI MOLY NEKA | 8 |
| 12. Balatonfüredi KSE | 7 |
| 13. Carbonex-Komló | 5 |
| 14. CYEB-Budakalász | 5 |