hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"Idegenben nyerni mindig szép"
2011. október 8.
10 – 13 – as félidő után 23 – 27 – re nyert a Tatabánya Carbonex KC az idei szezon első EHF – Kupa mérkőzésén, Görögországban, a PAOK Thessaloniki ellen.

Debre Viktor együttese jól kezdett, hiszen a 8. percben 1 – 4 – re vezettek. A folytatásban állandósulni látszott a két gólos különbség, a tatabányai fiúk javára. Még úgy is, hogy ziccerek maradtak ki és kiállítások is nehezítették Harsányiék dolgát.

A 24. percben, 6 – 10 – es különbségnél időt kért a hazai csapat. Ez után egy – egy tatabányai ziccer kimaradt, ám három gólnál közelebb nem tudtak kerülni a hazaiak. Az első harminc perc után 10 – 13 volt az állás.

A második játékrészben voltak hullámvölgyek mindkét csapat játékában. Az ötödik percben 13 – 15 volt az állás, ám a kilencedikben – először a mérkőzésen – 16 – 16 – ra egyenlítettek a görögök. Innen aztán percről percre változott az állás. Volt, hogy két perc alatt két gólt szereztek a tatabányai fiúk, majd egyenlítettek a hazaiak. A 20. percben 21 – 23 – ról megint növelni kezdte előnyét a Carbonex. A végeredmény: 23 – 27.

A Carbonex gólszerzői: Diaz 2, Ivancsik 1, Harsányi 11 (7), Kanyó Á. 3, Rédei 4, Lele 4, Pordán 1, Dénes 1

Bódi Dezső, társadalmi elnök, Tatabánya Carbonex KC: - Közepes teljesítménnyel sikerült nyernünk. Örülök a győzelemnek.

Debre Viktor, vezetőedző, Tatabánya Carbonex KC: - Megérdemelt győzelmet arattunk, még ilyen arányban is.

A visszavágót október 16 – án, vasárnap 19 órától rendezik a Földi Imre Sportcsarnokban, Tatabányán.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat