- Az ifi meccs rangadó volt, mert két veretlen csapat találkozott. – mondta Nagy Péter, edző. - Tudtuk, hogy a Csurgó nagyon jó, jó játékosállománnyal rendelkezik. Fuzionáltak az Orosházával. Nem játszottunk jól, ezt el kell ismerni. Sok volt a közepes teljesítmény. Így pedig nem lehet rangadót nyerni. Hozzá kell tennem a csapat mentségére, hogy két sérültünk is volt, Nagy Szabi és Nagy Ábel. Ez sajnos meccsenként tíz gól. Az első perctől kezdve a Csurgó diktálta a tempót, mi pedig mentünk az eredmény után. A második félidőben átvettük a vezetést, de ennyi volt bennünk. Végül kikaptunk öt góllal. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy erős volt nekünk ez a csapat. Szerintem ekkora különbség nem volt közte, de nem érdemeltünk győzelmet. A junior mérkőzés nagyon kellemes meglepetés volt. Nagyon jól játszottunk. Meglepő módon az ifi korú játékosok jobban játszottak, mint az ifi meccsen. A végjátékban 28 – 22 – re vezettünk, de aztán elfáradtak a fiúk. Volt, akinek ez a második mérkőzése volt. 31 – 30 – ra vezettünk, amikor véleményem szerint egy óriási bírói hiba miatt kiegyenlített az ellenfél, 2 másodperccel a vége előtt. Négy méterről belépett a labdáért a csurgói szélső. Megállt mindenki, a kispad, a játékosok. A játékos bedobta a labdát, a játékvezető pedig megadta a gólt. Így lett vége a mérkőzésnek. Ezért mindenképpen panaszt fogok tenni a szövetségben, mert ez a két játékvezető nem először tesz keresztbe a Tatabányának. Nem a játékosok mentségére, de ilyen bíráskodást nagyon nehezen viselek, főleg, mert gyerekekről van szó. Döntetlen lett a mérkőzés, de azt gondolom, hogy megnyert meccset vettek el tőlünk a játékvezetők.
- Hogy van a két sérült? - Azt gondolom, hogy pénteken már tudnak játszani. Nagy Szabolcs Kecskeméten kapott egy nagy ütést a hátára. Komoly vérömleny és zúzódás volt a probléma. Ábel pedig egy fogójátéknál a nyakára kapott egy nagy ütést, és a fejbiccentő izma sérült. Mindketten játszottak a Csurgó ellen, de látszott, hogy nem teljes értékűek.
- Pénteken a THAC ellen játszik mindkét csapat. - A THAC ifit ismerik a fiúk, mert velük nagyon sokat játszottunk. A junior csapatuk komolyabb játékerőt képvisel, az biztos nagy meccs lesz. Szeretnénk itthon megnyerni mindkét mérkőzést.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |