Fantasztikus hangulatú mérkőzésen, kemény csatában 13 – 13 – as félidő után 21 – 26 – ra nyert a Csurgó, Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban, szombaton este.
Debre Viktor együttese egyre csak fogy, hiszen Bodó Richárd kezén továbbra is ott van a gipsz. Iváncsik Ádám ugyan meggyógyult, ám Pásztor Ákos térde megsérült, így Ő sem léphetett pályára ezen a találkozón. Sőt, Lele Ákost is le kellett cserélni a második félidő 3. percében. Ákos a találkozó után azonnal kórházba ment, ahol megállapították, hogy törése nincs, de a talpa erősen zúzódott. Az első diagnózis szerint több hét pihenésre is szüksége lehet a teljes gyógyuláshoz.
TATABÁNYA CARBONEX KC - CSURGÓI KK 21 – 26 (13 – 13)
Tatabánya Carbonex KC: Szente, Bartucz (kapusok), Diaz 7, Iváncsik, Harsányi 5 (1), Szabó Gy., Szabó T., Kanyó Á. 4, Rédei 1, Lele 2, Pordán 1, Takács, Dénes 1 Edző: Debre Viktor
Csurgói KK: Nebojsa, Paul (kapusok), Simon, Széles 2, Pavlovic 5, Oláh 8, Miss 1, Országh 1, Katzirz 3, Szöllősi 4, Nagy M. 2. Edző: Bakó Botond
Kiállítások: 6x2 perc ill. 7x2 perc Büntetők: 1/1 ill. 2/2
Debre Viktor: - Erősebbek voltak, többen voltak és felőröltek bennünket. Azt kell, hogy mondjam, hogy az erősebb csapat nyert. Ez ma így alakult… A vereség ellenére voltak jó benyomásaim. Küzdöttünk, harcoltunk, sokáig ott voltunk. A második félidőben, amikor Lele Ákost le kellett hoznom, már nem láttam olyan szépnek a dolgot. Nem maradt lövőm. Rédei Pistát egyszerűen nem tudtam lecserélni, pedig rajta látszik, hogy Ő még nem bír teljes mérkőzést. Egyértelmű a dolog, kevesen voltunk, nem tudtam cserélni sem. Tudomásul kell venni, hogy a Csurgó nagyon megerősödött. Minden posztra két játékosuk van, magasak, erősek. Úgy gondolom, hogy az első félidőben még jó volt, a végére elfogytunk, elfáradtunk.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |