hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Elkezdték
2011. július 11.
Öt hét pihenő után, hétfőn délelőtt elkezdte a felkészülést a 2011 – 12 – es szezonra a Tatabánya Carbonex KC. A keretből a junior válogatottak egyelőre hiányoznak.

Rédei István és Kun Attila mellett a régiek közül Szente Gábor, Dénes János, Harsányi Gergely, Szabó György, Ivo Diaz, Kocsis Csaba, Lele Ákos, Pordán Bálint és Kanyó Ádám kezdték el a közös munkát.

- A következő napokban nehéz fizikai munka vár a fiúkra, többségében. Lesznek labdás edzések, de elsősorban a fizikai képzésre fektetjük most a hangsúlyt. Ez a hét kicsit lazább hét lesz, nem lesz tíz edzés csak kilenc. Ez a ráhangoló hét, de ezt is hasznosan töltjük el. – mondta az edzés után Debre Viktor, vezetőedző.

- Nem csak a nagy csapat játékosai vettek részt az első edzésen. - Megkértem Nagy Petit, hogy az ifista játékosai közül adjon néhányat, hogy többen legyünk. Télen már beleestünk abba a csapdába, hogy tízen edzettük végig a felkészülést, ez meg is látszott. Tíz embernek nem lehet olyan felkészülést tartani, ami eléri célját. Remélem, hogy a fiatalok és mi is profitálunk ebből.

- A junior válogatottakra csak augusztusban számíthatsz. - Igen, Ők mind az öten utaznak Görögországba. Velük augusztusban számolhatok. Világbajnokságra mennek, majd meglátjuk, milyen állapotban jönnek vissza. Várjuk Őket.

- Egyedül maradtál a kispadon. - Az egyik szemem sír, a másik nevet. Kanyó Tónival nagyon jól dolgoztunk idáig együtt. Most így hozta az élet, hogy egy évre kölcsönadtuk Tatára, ahol vezetőedző lesz. Az első osztályban dolgozhat, ami jó. Fiatalokat nevelgethet, ami nekünk is jó lehet később.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat