hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Már folytatásra gondol a Debre – Kanyó edzőpáros
2011. június 4.
Magyar Kupa bronzérem, magyar bajnoki negyedik hely és EHF – Kupa szereplés. Ez a mérlege a Tatabánya Carbonex KC férfi kézilabda csapatának.

A fiúk – még ha kicsit foghíjas is volt a társaság – pénteken megtartották utolsó edzésüket.

Debre Viktor vezetőedzővel, a tréning közben beszélgettünk.

- Bizonyos szinte mindenki csalódott, így én is. – kezdte a tréner. - A harmadik helyet én is jobban szerettem volna. Úgy érzem, hogy összességében azért nem kell szégyenkeznünk. Ez a negyedik hely sem volt könnyű feladat. Nüanszokon múlott, hogy nem lettünk harmadikak. Soha rosszabb évünk ne legyen. Nagyon jól indultunk, aztán ránk szakadtak a problémák. A januári felkészülésünk rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült. Voltak betegeink, sérültjeink. A felkészülést hat – hét emberrel dolgoztuk végig. Ez rányomta a bélyegét a februárunkra. Éppen akkor játszottuk a legtöbb mérkőzést ebben az évben. Úgy érzem jól jöttünk ki belőle. A minimális elvárást, hogy a legjobb négybe kerüljünk, azt sikerült teljesítenünk. Ebben az évben is szereztünk egy érmet. Magyar Kupa érmet nagyon régen, talán még a Kanyó Tónival meg velem szerzett a Tatabánya. Azt gondolom, ez egy jó év volt. Azt hiszem jövőre is aláírnék egy ilyet….

- Plusz feladatot jelent neked a nyárra, hogy sok új játékos érkezik? Ráadásul nagyrészt fiatalok. - Nagyon nehéz lesz. Azok a játékosok, akiket igazoltunk, nagyrészt junior válogatottak. Őket pedig augusztus elejéig nem is nagyon fogom látni. A beépítésük sem lesz egyszerű. Lesznek tehetséges fiatal játékosaink, akik szeretnek dolgozni. Én bizakodó vagyok. Hasonló jó szereplést várok, mint az idei volt. Nem lesz egyszerű, mert jelentősen kicserélődik a játékosállományunk, de megmarad az erőnk. A védekező játékosaink maradnak, lesz egy idősebb – rutinosabb kapusunk is. Támadásban kell felépítenünk egy új taktikát. Végre egyszer lesz egy igazi lövőnk, aki középtávolról is veszélyes. Rédei Istvánra gondolok. Nehéz, de szép munka lesz. Azon fogunk dolgozni, hogy hasonlóan jól szerepeljünk a magyar bajnokságban. Az az igazság, hogy ha megszokod, hogy elől vagy, hátrébb már nem jó végezni. Az már bennünket sem motivál annyira. Majd meglátjuk…. Az biztos, hogy én bizakodó vagyok.

Kanyó Antal az utolsó tréningen már nem volt jelen. Ám a szezonértékelő vacsorán természetesen Ő is elmondta véleményét a mögöttünk álló szezonról.

- Csalódás neked a negyedik hely? - Ááááááá. Hogy lenne csalódás? Ez a tatabányai kézilabdázásnak egy szakasza volt. Két szép év. Remélem, folytatjuk tovább. Elég sok játékostól búcsúztunk most el, kényszerből. Azokkal, akik jönnek, dolgozunk.  Megyünk tovább. Az élet is megy tovább… Dolgoznunk kell.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat