hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Közlemény
2011. május 31.
Bejelentés

A Carbonex Kft és jómagam 10 éve álltunk és állunk a Tatabányai Kézilabda mellé, amikor is a csapat még NB1 B-ben játszott, de azt toronymagasan megnyerve visszakerült az NB1-be.

Az utóbbi 8 évben, mint névadó szponzorok támogattuk, erősítettük a Tatabányai Kézilabdát, amely szépen fejlődve ragyogó eredményeket ért el, tavaly a 3. helyig jutott.

Elérkezett az idő a váltásra, további tőkeerős támogatók, szponzorok bevonására, mert úgy gondoljuk elérkeztünk a teljesítőképességünk határához, sőt néha azon túl is mentünk!

Ez a csapat meg is érdemli, de egyben szükséges is, hogy új szponzorok is támogassák, hiszen ragyogó eredményeket ért el és nagy kihívások előtt áll.

A továbbiakban is támogatjuk a tatabányai kézilabdát, de csak racionálisan, erőnkhöz mérten.

Köszönöm mindenkinek, a szurkolóknak, a Tatabányai Önkormányzatnak, a szponzoroknak, a vezetőknek és nem utolsó sorban a CSAPATNAK az eddigi munkáját, támogatását, hiszen így együtt érhettünk el oda, ahova elértünk!

Egyben kérek mindenkit, akinek lehetősége, módja van, a maga szintjén vállaljon szerepet a csapat ilyen szintű fenntartásában.

További szerepemet a vezetőséggel egyeztetem.

Hajrá Tatabánya!

Vértesszőlős, 2011. május 31.

Tisztelettel:

Bódi Dezső

Carbonex Kft.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat