hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Továbbállok és próbálom megvalósítani a terveimet…
2011. május 26.
A Tatabánya Carbonex hatos számú játékosa hat esztendő után elhagyja Tatabányát. Halász Máté vasárnap még mindent megtesz a Carbonex sikeréért, ám aztán máshol folytatja az életét. Kedves emlékekkel, sok – sok tapasztalattal távozik. A fiatal játékosból, rutinos válogatott kerettag lett az évek során.

A Fradi elleni, szerdai mérkőzésen állva tapsolt a tatabányai szurkolótábor, amikor a csapatvezetők elbúcsúztatták.

- Nagyon furcsa érzés volt. Igazából nehéz összefoglalni, hogy mit érzek…. Ide kötnek a barátaim, sokat köszönhetek a Tatabányának. Próbáltam mindig a Carbonexért küzdeni, még akkor is, ha néha úgy látszott, hogy nem. Én éltem – haltam ezért a csapatért. Minden ember életében vannak fordulópontok…. Nálam ez most jött el. Remélem, hogy ahová Tatabányáról megyek, ott is annyira szeretnek majd, mint itt. – mondta a mérkőzés után, Máté. - Profi sportembernek tartom magam. Mindent félre kell tennem, hogy még jobb legyek. Próbáltam teljesen kizárni mindent, a vége felé… Én ilyen vagyok. Az érzéseimet nem igazán szoktam kimutatni, talán félek tőle. Ez van…

- Tudod már, hogy merre tovább? - Ami jelenleg publikus, az az, hogy van egy külföldi érdeklődőm, aki nagyon szeretné, hogy náluk játsszam. Orvosi vizsgálat vár rám, az után döntenek majd. Nagyon sok jó élményben volt itt részem. Nem haraggal váltunk el a vezetőséggel. Úgy érzem, hogy férfiemberek módjára megbeszéltünk mindent. Továbbállok és próbálom megvalósítani a terveimet….




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged6
2. ONE Veszprém HC 2
3. MOL Tatabánya KC2
4. ETO University Handball Team2
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Budai Farkasok-RÉV1
8. Szigetszentmiklósi KSK1
9. Balatonfüredi KSE0
10. NEKA0
11. Csurgói KK0
12. PLER-Budapest 0
13. CYEB-Budakalász0
14. HE-DO B.Braun-Gyöngyös0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat