Budapest Bank Férfi Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:
TATABÁNYA CARBONEX - MKB VESZPRÉM 20 - 23 (11-11)
Szerdán nagyarányú, 33 – 17 – es vereséget szenvedett a Tatabánya Carbonex KC Veszprémben. A Budapest Bank Liga elődöntőjének második mérkőzésén azonban ismét szoros, hajtós meccset játszott a két együttes.
Pénteken este remek hangulatban kezdődött a tatabányai mérkőzés, azért is, mert Debre Viktor tanítványai Ivo Diaz nélkül is 2 – 0 – val kezdtek. A 8. percben ugyan egyenlítettek a vendégek, ám az első 30 perc során végig fej – fej mellett haladt a két csapat. Félidőben 11 – 11 – et mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben Szente parádézott, a védelem is remekül működött. Az elején a hazai fiúk vezettek, két góllal is. A 15. percben aztán fordított a Veszprém, és néhány gólos előnyét végig meg tudta tartani.
Két győzelmével a Veszprém a döntőben folytathatja a bajnokságot, míg a Tatabánya Carbonex a bronzért játszhat. Hogy ki kivel csap össze, az a Szeged – FTC párarc eredményétől függ. Ott a két győzelemig tartó párharc állása 1 – 0 a Szeged javára. A második mérkőzést vasárnap este játsszák.
TATABÁNYA: Szente, Melus, Melhardt (kapusok), Dénes, Halász 4, Harsányi 2 (1), Kanyó, Kekezovics 5 (2), Lele 3, Kocsis 3, Nagy 1, Pordán 1, Szabó Gy., Urban 1 Edző: Debre Viktor
VESZPRÉM: Fazekas, Perics (kapusok), Császár 1, Eklemovics, Gulyás, Iváncsik G., Iváncsik T., Korazija 4, Laluska 2, Lusnyikov, Nagy K., Pérez 5, Sulic 3, Terzic 3, Vilovszki 1, Vujin 4 Edző: Mocsai Lajos
Kiállítások: 5x2 ill.5x2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. –
Debre Viktor: - Jó meccs volt. Jól éreztem magam. A csapat küzdött, hajtott. A védekezésünk az nagyon jól működött. Az, hogy a Veszprémet 23 gólon tudtuk tartani, az a védelem és a kapusteljesítményét mutatja. Valamiért mi kaptuk a legkevesebb gólt az NB I alapszakaszában. Valószínűleg pont ezért, mert a védekezésünk így működik. Nagyon örülök ennek.
- Volt olyan pillanat, amikor átfutott az agyadon, hogy ezen a meccsen akár „csoda” is történet? - Nem, mert csodák nincsenek… Abban bíztam, hogy a lehető legtovább bírjuk. Féltem, hogy a második félidőben keveset tudok cserélni és meglépnek tőlünk. Ez nem történt meg. A csapatom nagyon jól tartotta magát. Azt hiszem, ma csak elégedett lehetek.
- Ebből a meccsből lehet hitet és erőt meríteni a bronz párbajra? - Úgy gondolom, hogy nem csak ebből az egyből kell hitet merítenünk. A Szeged utáni mérkőzésekből lehet hitet merítenünk. Szerintem olyan teljesítményt nyújtottunk, hogy azzal elégedettek lehetünk. Bekerültünk a négybe. Én elégedett vagyok. Most nincs „de”, most örülök.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |