TATABÁNYA CARBONEX - PLER 38 - 25 (22 - 12)
Elérte célját a Tatabánya Carbonex csapata. A PLER legyőzésével ott vannak a fiúk a Budapest Bank Liga legjobb négy együttese között.
Szombaton este kicsit döcögősen indult a mérkőzés, ám az első félidő felénél összeállt a védekezés, Szente remekül védett és a gólszerzéssel sem volt problémájuk Harsányiéknak.
Debre Viktor vezetőedző ismét lehetőséget adott a fiataloknak, Kanyó Bencének, Benis Barnának és Melhardt Mártonnak is.
A találkozón nem lépett pályára sérülése miatt Lele Ákos, ott volt viszont a kispadon Michal Melus. A kapus hosszú hetek óta tartó combsérülése után néhány napja óvatosan már mozgott, ám ezen a mérkőzésen még nem jutott szerephez.
A folytatásban a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a Tatabánya Carbonex KC, melyet április 16 – án, és 17 – én Budapesten rendeznek.
TATABÁNYA CARBONEX: Szente, Melhardt (kapusok), Benis 1 (1), Diaz 4, Dénes, Halász 5, Harsányi 5, Kanyó Be. 1, Kekezovics 10 (2), Kocsis 4, Nagy T. 2, Pordán 3, Szabó Gy., Urban 3 Edző: Debre Viktor
PLER: Iglesias, Tóth B. (kapusok), Bak 3, Debreczeni 3, Gazdag 3 (1), Jakub 2, Kocsi, Koller, Lendvay 5, Marczinkó 2, Pál 1, Pálos 1 (1), Rév 3, Soproni, Szalafai 2, Székely Edző: Adorján Gábor
Kiállítások: 3x2 perc ill. 4x2 perc Hétméteresek: 4/3 ill. 4/2
Debre Viktor: - Nyerni akartunk, nem beszéltünk számszerű eredményről. Nehezen pörögtünk fel. Az elején bekezdtünk, aztán megtorpantunk, az ellenfél átvette a vezetést, de aztán helyre állt a rend, ahogy szoktuk mondani. A félidei tízgólos vezetésünk már előre mutató volt. Lehetett látni, hogy nagy csoda már nem történhet. Onnantól kicsit alábbhagyott a lendületünk, de így nagyon simán nyertünk.
- A folytatásban Magyar Kupa négyes döntő. - Veszprém…. Felkészülünk becsülettel, játszunk ellenük egy jó meccset. Tisztességesen szeretnénk helytállni. Úgy gondolom, hogy a harmadik hely lehet a reális cél. Azt meg kell szereznünk, az kötelező.
- Aztán rájátszás. Kezdés: Veszprém. - Rövid idő alatt több meccset is játszunk a Veszprémmel. Tudjuk, hogy nagyon jó csapat. Ez vár ránk. Magunknak intéztük így, vinnünk kell ezt a keresztet. Remélem sok nézővel jó meccseket játszunk majd. Aztán jöhet a folytatás.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |