- Vége van az évnek… - Igen, vége van. Végre vége. Hosszú volt az év. Nagyon elfáradtunk. A játékosok és mi, edzők, vezetők is. Jól jön ez a kis pihenés.
- Összességében hogy látod az elmúlt esztendőt, vagy ezt az őszi szezont? - Szépnek látom…. a szezon elején azt hiszem ezzel kiegyeztünk volna. Persze a kecskeméti vereség egy fájó pont, de ezen túl kell lépni. Bennünket az ehhez hasonló mérkőzések arra ösztönöznek, hogy még jobbak legyünk, még keményebben dolgozzunk. A vereség is benne van a sportban. Néha ott vernek el, ahol nem számítasz rá. Ebben az évben többet mosolyogtunk, mint sírtunk.
- Milyen lesz, milyen lehet a tavasz? - Nem lesz egyszerű, de meg kell oldanunk. Felkészülünk becsülettel, játsszuk majd a meccseket. Remélem nem lesz sérültünk. A február nagyon sűrű és nehéz lesz. Lesznek játékosaink, akik a januárt szinte teljes egészében kihagyják.
- Három fronton kell helytállnia a csapatnak a folytatásban. Bajnokság, magyar kupa, EHF – Kupa. Ez talán több is, mint kellene… - Ilyenben még nem voltunk. Ez új dolog nekem is és szerintem régen volt ilyen Tatabányán is. Ez egy szép kihívás lesz. Nem tudom, hogy fogjuk bírni. Ha szerencsénk lesz a sérülésekkel és nem lesz különösebb gondunk, akkor szerintem nem lesz gond.
- Ilyenkor lehet rangsorolni, hogy melyik a fontosabb? Kell egyáltalán? Vagy az élet hozza? - Ez érdekes kérdés…. Mindig a következő meccsre készülünk. A csapattal szembeni elvárás, hogy az első négybe kerüljünk a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Az EHF – Kupában is szeretnénk minél tovább menetelni. Mindegyik meccs ugyanolyan fontos. Nem hiszem, hogy mérlegelni fogunk.
- Mivel lennél elégedett május – június környékén? - Ha tudnánk teljesíteni az elvárásokat. Négy között lennénk a bajnokságban és a kupában, illetve még legalább egy kört tudnánk menni a nemzetközi kupában. Nem lesz egyszerű, nagyon nem, de mindent megteszünk érte.
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |