hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
Disznóvágás fájó orral és térddel
2010. december 19.
A Tatabánya Carbonex KC tagjait szinte minden nap finom ebéddel várja Kovács József. Az őszi szezon végén, pedig már hagyományosan egy disznótorossal vendégeli meg a fiúkat. Nem volt ez idén sem másként. Szombaton szépen lassan gyűlt össze a társaság, hogy elfogyasszák a finom, friss húsból készült disznótorost, húslevest és egyebeket.

Közben persze beszélgettek, az őszről, az elveszített Kecskemét meccsről, a folytatásról és arról is, hogy kinek hol fáj.

Marinko Kekezovic orra a Kecskemét meccsen sérült meg. A játékos szombaton többször elmondta, hogy fáj neki, de úgy tűnik, szerencsére semmi igazán komoly baj nincs.

Ivo Diaz sántítva érkezett a disznóölésre. Ő az ebéd után el is köszönt társaitól, annak ellenére is, hogy jövő hét elején még edzést vezényel Debre Viktor. A csapatkapitány térdét hétfőn, Budapesten megoperálja Hangody professzor.

- Egyelőre azt tudom, hogy meg kell tükrözni, nézni a térdemet. Majd utána tud konkrétumot mondani, hogy mit kell vele csinálni, és mennyi idő lesz a felépülésem. Szeretnék minél előbb csatlakozni a fiúkhoz, dolgozni. A februárra nagyon kell készülnünk, mert húzós lesz. Szeretnék akkor már száz százalékos állapotban lenni.

- Szerinted milyen volt az ősz? - Nagyon jó volt. Voltak jó pillanatok, persze rossz is. De szerintem összességében nagyon jó volt. Örültünk, nyertünk, veszítettünk is, de jó úton vagyunk.

- Milyen lesz a folytatás? - Szerintem még jobbak leszünk. Örülök, hogy szünet lesz. Mindenki pihenhet, kikapcsolódhat egy kicsit. Ha visszajövünk, újra dolgozunk, újra jó teljesítményt fogunk nyújtani. Fárasztó lesz, de ha a februárból jól kijövünk, akkor szerintem jó tavaszunk lesz.

A Tatabánya Carbonex csapata hétfőn edzőmérkőzést játszik a junior válogatottal, majd kedden egy évzáró focival búcsúznak az esztendőtől.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat