- Kezdjük a legelején. Hogy kerültél a Carbonex csapatához? - A családommal együtt nagyon régóta szeretjük a kézilabdát. Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy Bódi Dezső a szomszédunkba költözött. Egy baráti beszélgetés során derült ki számomra, hogy Ő fontos szerepet tölt be évek óta a csapatnál. Ő kérdezte meg először tőlünk, hogy hogyha ennyire szeretjük a kézilabdát, akkor miért nem megyünk el egy tatabányai meccsre. Először a hazai meccsekre jártunk szurkolni. Aztán szépen lassan úgy megszerettük a csapatot, hogy az idegenbeli meccsekre is elutaztunk. A csapat előző orvosát, ismertem régről, Ő néhányszor megkért, hogy helyettesítsem. Amikor dr. Stettler Mihály jelezte, hogy nem szeretné tovább vállalni a feladatot, engem kértek meg. Én boldogan mondtam igent.

- Mit jelent neked mára a Carbonex? - Nagyon sokat jelentenek nekem a fiúk. Egy nagyon szerethető, fiatal társaság. Úgy érzem, hogy elfogadtak engem, és én is nagyon megszerettem őket.

- Volt olyan meccs, amelyikre orvosi szempontból nem szívesen emlékszel vissza? - 2009. december 22 – én volt egy történet, ami nagyon szépen zárult. Az egyik törzsszurkolónk édesapját újraélesztettem a Sportcsarnok előtt. Ő, azóta is rendszeresen ott van a hazai meccseken. Látom, hogy jól van, visszaadtuk az életét. Ez számomra egy nagyon nagy siker volt.

- Hogyan tervezed a jövőt? Ha rajtad múlik, meddig szeretnél még a csapathoz tartozni? - Amíg erővel bírom, szívesen maradnék. Ezt években nem lehet megmondani…. Látom, hogy a csapat sikereket ér el, és ez engem is motivál… Ezzel a feladattal az életem színesebbé vált. A környezetemben élő emberek, a beosztottjaim, kollégáim mindenki azt érzi, hogy amióta csapatorvos vagyok, jó irányba változott a személyiségem. Talán én is egy kicsit fiatalosabb, színesebb egyéniség lettem…