- Jó lenne egy – egy ilyen meccsen pályára lépni, vagy már csitult benned ez az érzés? - Már lecsitult bennem ez az érzés, de most is izgulok a fiúkért. Talán az a fajta külső szemlélő lettem, mint egy szurkoló. Tavaly, amikor még játszottam, kívülről is próbáltam figyelni a mérkőzéseket. De az még más volt. Még mindig úgy érzem, hogy egy kicsit ide tartozom. Ugyanolyan szeretettel fogadnak a szurkolók, játékosok, a csapat háttere, az edzők…. ez nagyon jól esik.

- Teljesen eltűnt az életedből a kézilabda? - Egyelőre most pihenek. Azt gondoltam, hogy sok időm lesz, de nem. Most a munkába ölöm azt az energiát, amit eddig a sportra fordítottam. A munkám diktálta azt, hogy ezt a fajta profi sportot abbahagyjam. Ez mellett voltak gondjaim az egészségemmel. Az achillesem fáj. Ez is azt mondatta velem, hogy jó lenne kicsit pihenni. Nem adtam fel száz százalékosan a kézilabdát, de most élvezem, hogy nem járok edzésre. A lelkem mélyén vágyom még a kézilabdázásra, de most jó ez a pihenés.

- Szerinted mire lehetnek képesek a fiúk a bajnokságban? - Nagyon szeretném, ha legalább harmadikok lennének. De szerintem egy kis meglepetéssel még a Szeged előtt becsúszhatnak a második helyre. Jó lenne, a hőn áhított BL szereplést megszerezni.

- Az EHF Kupa szereplés, szerinted? - Egy kis szerencsével elég magasra juthatnak. Szerintem képes lehet a csapat a nyolc közé jutásra, vagy talán még tovább…