hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
"Ha az itthoni meccseinket hozzuk, akkor el tudjuk érni a céljainkat"
2010. október 24.
Harsányi Gergely nyolc gólt szerzett pénteken a Csurgó elleni bajnoki mérkőzésen. A szélső nagyon elfáradt, ám azt mondja, a hazai meccseken nem hibázhatnak, ha el akarják érni céljaikat.

- Készültünk arra, hogy kiélezett mérkőzést fogunk játszani a Csurgó ellen. – kezdte az értékelést Harsányi, a mérkőzés  után. - Tavaly mindkétszer csak egyetlen góllal tudtunk nyerni. Tudtuk, hogy a Csurgó jó csapat, gyorsan hozzák a labdát, jól védekeznek. Örülök, hogy az első félidő végére előnyt tudtunk szerezni. A meccs végére nagyon elfáradtunk, de sikerült nyerni és ennek nagyon örülök. Szerintem mindenki mindent kiadott magából. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, hiszen úgy gondolom, hogy ha az itthoni meccseket hozzuk, akkor el tudjuk érni a céljainkat.

- Most jön majdnem három hét szünet, aztán Veszprém meccs. - Debre Viktor azt mondta korábban, hogy a Veszprémen kívül hazai pályán mindenkit meg kell verni. Azt gondolom, hogy azt a meccset is arra használjuk majd, hogy játékba lendüljünk a szünet után. Persze azért arra figyelünk majd, hogy a lehető legjobb meccset játsszuk a sokszoros bajnok ellen.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat