hirdetés
Hírek Klub Csapat Utánpótlás Meccsek Galéria Webshop Kapcsolat
Kövess minket:

Hírek
A két védő a Dunaferrt is szeretné legyőzni
2010. szeptember 21.
Szabó György és Dénes János kimagaslóan teljesített a Balatonfüred elleni bajnoki mérkőzésen. A két védő Szente Gáborral közösen remekül látta el feladatát.

- Ebben a szezonban talán először volt igazán jó a védekezés…. - Tavaly ez volt ez egyik erősségünk, de eddig nem úgy alakult, ahogy szerettük volna és ahogy terveztük. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy javítani tudjunk rajta. – kezdte az értékelést a mérkőzés után Szabó György. - Úgy gondolom most minden elemében szinte tökéletes volt a védelem. Egy fantasztikus kapus teljesítménnyel, tizennyolc kapott gól idegenben szerintem önmagáért beszél. Tudtuk, hogy ha idegenben nyerni akarunk, nagyon jól kell védekezni. Mi nagyon akartunk nyerni. Igaz arra tényleg nem számítottam, hogy az első félidőben csak hét gólt fogunk kapni. De szerencsére így alakult…

- Szerinted milyen lehet a folytatás? - Én azt gondolom, hogy tavaly is rosszul kezdtünk… idén pedig felemásan… voltak jobb és rosszabb periódusok. Azért dolgozunk mindannyian, hogy a tavalyi szintet elérjük vagy még előrébb jussunk. Remélem sikerülni fog.

- Vasárnap jön a Dunaferr… - Megyünk tovább, meg kell őket vernünk. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán mindent meg fogunk tenni, hiszen az a célunk, hogy Tatabányán ne veszítsünk pontot.

Dénes János a védelem másik oszlopa. Ő is szeretné tovább folytatni a Balatonfüreden megkezdett jó sorozatot. 

- Nagyon örültem, hogy az első perctől kezdve a két hármas védő - Gyuri és Én - valamint Szundi kimagaslóan tudtunk teljesíteni. Nagyon szerettünk volna a Füred ellen nyerni idegenben. Sokat gyakoroltunk edzésen, hogy a legjobb legyen a védekezés. Nagyon sokat számít nekem ez a győzelem. Ezután a Dunaferrt is meg kell vernünk.




TABELLA
1. OTP Bank - PICK Szeged8
2. ONE Veszprém HC 4
3. MOL Tatabánya KC4
4. ETO University Handball Team4
5. Carbonex-Komló2
6. FTC-Green Collect2
7. Balatonfüredi KSE2
8. CYEB-Budakalász2
9. HE-DO B.Braun-Gyöngyös2
10. Budai Farkasok-RÉV1
11. Szigetszentmiklósi KSK1
12. PLER-Budapest 0
13. Csurgói KK0
14. NEKA0




Támogatók







undefined undefined






© 2025 Tatabányai Kézilabda Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette és üzemelteti: Mile Informatika Kft. | CMS powered by Neoport Core engine

88:88
XX:XX
II:II
00:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS:
Mol-Pick Szeged - Grundfos Tatabánya KC // 09.07. 18:30
HÍREK KLUB
Története A Kabala Munkatársak Támogatók Partneregyesületek Sajtóakkreditáció Adatvédelmi tájékoztató Támogass minket adód 1%-ával!
CSAPAT
2025-2026 2024-2025 2023-2024 2022-2023 2021-2022 2020-2021 2019-2020 2018-2019 2017-2018 2016-2017 2015-2016 2014-2015 2013-2014 2012-2013
UTÁNPÓTLÁS
U-20 U-18 U-16 U-15 U-14 U-14 & U15-Tarján U-12 I-es korcsoport II-es korcsoport II-es korcsoport-Tarján Szakmai stáb Szakmai program és pályázat
MECCSEK
Felnőtt versenynaptár Eredmények Utánpótlás mérkőzések
GALÉRIA
Képgaléria Videógaléria
WEBSHOP Kapcsolat