Debre Viktor együttesében sok a sérült. Szente, Kekezovic, Diaz és Urban sem léphetett pályára. Jó hír azonban, hogy Michal Melus szinte végig védte a találkozót.
A kék – fehérek a Melus – Harsányi, Lele, Dénes, Szabó Halász, Kanyó Á. összeállításban kezdte a mérkőzést. Az első félidőben Halász megállíthatatlan volt, hat gólig jutott. A 25. percben átvették a vezetést az osztrákok, ám a félidőre 14 – 13 – ra a tatabányaiaknál volt az előny.
A második játékrészt a Melus – Kanyó Á., Halász, Kiss Á, Sutka, Harsányi csapat kezdte, emberhátrányban. Ahogy Melus formája javult, úgy javult a mezőnyjáték is. Könnyebben, gyorsabban szereztek gól a fiúk. A végeredmény: 27 – 23.
A tatabányai gólszerzők: Halász 7, Kiss Á. 2, Nagy Tamás 1, Pordán 4, Harsányi 6, Kanyó Á. 1, Sutka 4, Dénes 2.
Debre Viktor, vezetőedző a találkozó után így nyilatkozott: - Jó volt ez a meccs arra, hogy akik egyébként kevesebb lehetőséget kapnak, most többet játszhattak. Úgy érzem, hogy jó volt nekik is és nekünk is, mert tisztul a kép. Szerencsés volt lejátszani a meccset. Nem nagyon szoktunk így játszani. Bizonyos dolgokkal elégedett vagyok. De az, hogy sokszor körülményesek és lassúak voltunk, nem tetszett. Védekezésben inkább az öt egyes felállást gyakoroltuk. Úgy érzem, hogy az nem működött olyan rosszul. Azt hiszem fogunk mi még ennél is jobban játszani….
- Mi hír a sérültekről? - Ivonak a bokájával volt gond, ő hétfőn kezdi az edzéseket. Kekezovicnak volt egy húzódása, az Urbán Tominak pedig az achillesével voltak gondjaik, Szentének pedig továbbra is a könyöke. A Grundfos Kupa három napja alatt elég nagy terhelést kaptak, most pihenhetnek néhány napot.
- Jövő héten két újabb edzőmeccs van tervben. - Jövő héten már Száron edzünk, mert foglalt lesz a csarnok. Szerdán a Csurgóval játszunk, ha minden igaz, pénteken pedig a Kassával. Mind a két meccs keményebb lesz. Remélem már a teljes csapattal fogunk tudni játszani. A jövő héten már elég sok mindent le tudunk szűrni….
1. OTP Bank - PICK Szeged | 12 |
2. ETO University Handball Team | 10 |
3. Telekom Veszprém | 10 |
4. FTC-Green Collect | 8 |
5. MOL Tatabánya KC | 8 |
6. Csurgói KK | 6 |
7. Balatonfüredi KSE | 6 |
8. Carbonex-Komló | 5 |
9. PLER-Budapest | 5 |
10. QHB Eger | 4 |
11. HSA NEKA | 4 |
12. HE-DO B.Braun-Gyöngyös | 3 |
13. Dabas KC | 1 |
14. CYEB-Budakalász | 0 |